Gyermekáldás
A fákról írt szösszenetem után rájöttem,
nekünk rengeteg gyermekünk van, csak nem embergyermekek.
Fácskák és madarak, pipik, rovargyerekek és bogárgyerekek, és giliszták és gyíkok és malackák, meg nyuszik és gyönygyik (gyöngytyúkok), és csibék, és igen, kutyák is.
Rengeteg fűszál, gyümölcsfa, és gomba.
Mind azért nőhettek fel és érhetik meg a felnőttkort, mert mi vágyázunk rájuk, megteremtjük mindazt amire szükségük van - ami a mi részünk ebből - Isten dolgát meghagyjuk neki.
Vigyázunk rájuk, és nem erőszakoljuk meg őket, nem vetünk sorba, és nem vágunk haszonból.
Meghagyjuk a Természet ritmusát, meghagyjuk az élet virágzását és megéljük az elmúlást is.
Elfogadjuk, hogy szerintünk korán jön.
amit lehet meggyógyítunk, amit nem lehet azt hagyjuk hadd menjen, hisz ez valóban szerelem.
SZER-elem.
Az Élet szere - szerelme.
Jönnek a gólyák, jönnek a sárgarigók, remélem jönnek a színgyönyörűséges gyurgyalagok is. Szajkók már itt vannak. Szalakóták is jönnek majd és a Seregélyek.
Egyik évben annyi seregély volt a hátsó erdőben, hogy Hitchkok Madarak filmje jutott szembe. Félelmetes volt a sokaság. Pedig egyszerűen csak azért jöttek hozzánk, mert itt béke van. Itt nem üldözzük el őket, hangos gépekkel , vegyszerekkel, vagy egyéb kegyszerekkel.
Megették a cseresznyénket mind az utolsó szemig. Másnap kaptunk ajándékba 2 kg cseresznyét...
FöldAnya és a JóIsten figyel a segítőire.
Valahányszor a két hatalmas Szil alatt időzök érzem a hálájukat és a gyengéd szerelmüket, egymás iránt és irántunk is. Tudják, hogy mennyire tiszteljük és szeretjük őket, és mindent megteszünk, hoyg méltó emberszülei legyünk a kicsinyeiknek.

Mi nem vagyunk gyermektelen pár, a gyermekeink az Égben élnek ugyan, de élő gyermekeink a Természet Anya sarjai mind velünk élnek, fogadott gyermekekként, a legjobb Anya és Apa vagyunk nekik, akik csak lenni merünk és amennyire képesek vagyunk rá.
Valahányszor a két hatalmas Szil alatt időzök érzem a hálájukat és a gyengéd szerelmüket, egymás iránt és irántunk is. Tudják, hogy mennyire tiszteljük és szeretjük őket, és mindent megteszünk, hoyg méltó emberszülei legyünk a kicsinyeiknek.
Mindent megélünk velük, amit egy emberszülő az embergyerekével.
Rohanunk, ha gyorssegély kell, aggódunk, ha betegek, vigyázunk rájuk, ha megfáznának a hidegben.
Etetjük, itatjuk, és hagyjuk őket a maguk idejében a maguk ütemében felnőni.
Mert egy szülőnek - szerintem - ez a dolga.
Védelem és törődés és a védett keretek közt a megengedés. szeretettel terelés ha szükséges. Mindenek előtt a védelem, a lélek és az élet biztonsága.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése