A 49. Nap
NEm olvastam el a betegtájékoztatót egyik gyógyszerhez sem.
Nem akarom tudni mi várhat rám, ha nem ....
Figyelem magam. Torok fáj, oké, volt már ilyen, biztos gyomorsav. Fejfájás, nyilván oké, hiszen ez végül is méreg, hiába neveztem el Életerő visszaadónak.
Tovább imádkozok magamban, bírd ki, bírd ki, bírjam ki. Fogadd el, most ez van már csak 7 hét. 7 évente változik a világod, 7 hét visszaadhatná az elveszett világot.
A Jégkirálynő nem enged, szorosan ölel magához. Minden porcikám vacog.
Nem hagytam veszni az L projectet, az álmom végigjárom. Elmentem a képzésre, sikerült. Bár olyan volt mint egy kínvallatás. Autóval mentem hát persze hogy azzal, mert az öröm.
Öröm, hogy van, öröm vezetni és még úgy is élvezem, hogy minden váltás üvöltés.
A jobb csuklóm megint a pokolban tanyázik, és roston sütögetik a vágy ördögei.
Az én autóm még kulccsal indul, amit el kell tudni fordítani. Garázsból kiállás 2 indítás. A fájdalom már értelmét vesztette, ez már nem fáj, ez már ott helyben üvölt, belülről szaggatja szét az idegpályáimon rohanó ingerület a rendszerem.
Mindegy, ki kell bírni, L project hadd szóljon.
Szabad parkoló nincs, 2 kört megyek, mire veszem a bátorságot és megkérem a kedves portást engedjenek be az udvari parkolóba. Megteszik, sőt még kerekes kiskocsit is felajánlanak, hogy a cuccaim fel tudjam vinni a terembe. De köszönettel nem veszem igénybe, bírom én még a terheket...
Van itt büszkeség és nem kevés dac is.
Dac magammal, a gyógyszerrel a rendszerrel, az egésszel.
Miért nekem, nekem miért? Aztán eszembe jutnak a Doktornő szavai, valószínűleg nagyon régi a fertőzés... csak mostanra fáradt el a szervezet.
Fáradtság, nem tudom pontosan mi is az, talán hogy nem mozdulsz, nincs erő, késztetés van, erő nincs, Éhes vagy, de nem mész kajáért, inkább szenvedsz. Szomjas vagy, de nem kelsz fel, mert fáj és nehéz. Végül győz a kényszerítő víz-elet. A víz Élet.
Fura, nem ide akartam kilukadni. A jégnél tartottam és akartam valami nagyon nagyon nagyon jéghideget írni, olyan fagyasztósat. Elillant.
Talán így illan majd el a fáradtság és a rémeket üvöltő mozdulatok is?
Remélem, néha úgy érzem, mintha már most jobb lenne, aztán jön a torokfájás és félek, félek, hogy mégsem bírom. Kifizettem egy zsák pénzt a gyógyszerekre.
Az utóbbi 30 évben nem szedtem összesen ennyi gyógyszert - nem vagyok egy gyógyszerpárti.
Nézzük a jó részét, a tegnapiak bent maradtak, a maiak jó része már bent van, és maradt.
Végigjártam a mai napon, amit kellett. OK. Vállveregetés, - gondolatban - óh nem már fizikai szinten is sikerül. Királyság.
Csak ne fájna annyira lélegezni. Talán ezért nem meditálok már egy ideje, mert fáj a mély levegő, és csak a kicsik maradnak.
Sade-t hallgatok, végre hallgatok újra zenét, annyira hiányzott. Kamaszkorom kedvenc dala, Smooth Operator. Nagy szerelem. És erre nem mindig volt igaz, hogy Never as good as the first time.
Tegnap beszélgettem barátnőmmel aki túl van az 50 napon. Ő is elkezdett egy blogot az elsőn, de feladta a blog írást a 2.-on.
Nem akart figyelmet adni neki tovább, csak a végére koncentrált. Ha azt eléri szabad lesz, és újra fog tudni mozogni és most tud. Sokszor annyit bír, mint egy hozzá hasonló egészséges ember, mert Ő imád mozogni, tudja milyen volt félbénán fájdalommal élni éveken át.
Talán ezért kapjuk, talán ezért lesz népbetegség, bár szerintem már most is az, hogy aki túléli az imádjon mozogni és soha ne hagyja abba, amig csak lélegezni tud. Mert az élet a mozgás. Nem az örökös változás, hanem a mozgás. Amihez kell éltető víz és némi egészséges tiszta táplálék.
Manapság mindből igen kevés van. pedig lehetne másképp, és ehhez kell egy Más kép - ami már létezik.
#Solyomasszony #borelia #lyme #magyategészségügy #remény #azenegyógyít #vízönellátó #eautarcie
Nem akarom tudni mi várhat rám, ha nem ....
Figyelem magam. Torok fáj, oké, volt már ilyen, biztos gyomorsav. Fejfájás, nyilván oké, hiszen ez végül is méreg, hiába neveztem el Életerő visszaadónak.
Tovább imádkozok magamban, bírd ki, bírd ki, bírjam ki. Fogadd el, most ez van már csak 7 hét. 7 évente változik a világod, 7 hét visszaadhatná az elveszett világot.
A Jégkirálynő nem enged, szorosan ölel magához. Minden porcikám vacog.
Nem hagytam veszni az L projectet, az álmom végigjárom. Elmentem a képzésre, sikerült. Bár olyan volt mint egy kínvallatás. Autóval mentem hát persze hogy azzal, mert az öröm.
Öröm, hogy van, öröm vezetni és még úgy is élvezem, hogy minden váltás üvöltés.
A jobb csuklóm megint a pokolban tanyázik, és roston sütögetik a vágy ördögei.
Az én autóm még kulccsal indul, amit el kell tudni fordítani. Garázsból kiállás 2 indítás. A fájdalom már értelmét vesztette, ez már nem fáj, ez már ott helyben üvölt, belülről szaggatja szét az idegpályáimon rohanó ingerület a rendszerem.
Mindegy, ki kell bírni, L project hadd szóljon.
Szabad parkoló nincs, 2 kört megyek, mire veszem a bátorságot és megkérem a kedves portást engedjenek be az udvari parkolóba. Megteszik, sőt még kerekes kiskocsit is felajánlanak, hogy a cuccaim fel tudjam vinni a terembe. De köszönettel nem veszem igénybe, bírom én még a terheket...
Van itt büszkeség és nem kevés dac is.
Dac magammal, a gyógyszerrel a rendszerrel, az egésszel.
Miért nekem, nekem miért? Aztán eszembe jutnak a Doktornő szavai, valószínűleg nagyon régi a fertőzés... csak mostanra fáradt el a szervezet.
Fáradtság, nem tudom pontosan mi is az, talán hogy nem mozdulsz, nincs erő, késztetés van, erő nincs, Éhes vagy, de nem mész kajáért, inkább szenvedsz. Szomjas vagy, de nem kelsz fel, mert fáj és nehéz. Végül győz a kényszerítő víz-elet. A víz Élet.
Fura, nem ide akartam kilukadni. A jégnél tartottam és akartam valami nagyon nagyon nagyon jéghideget írni, olyan fagyasztósat. Elillant.
Talán így illan majd el a fáradtság és a rémeket üvöltő mozdulatok is?
Remélem, néha úgy érzem, mintha már most jobb lenne, aztán jön a torokfájás és félek, félek, hogy mégsem bírom. Kifizettem egy zsák pénzt a gyógyszerekre.
Az utóbbi 30 évben nem szedtem összesen ennyi gyógyszert - nem vagyok egy gyógyszerpárti.
Nézzük a jó részét, a tegnapiak bent maradtak, a maiak jó része már bent van, és maradt.
Végigjártam a mai napon, amit kellett. OK. Vállveregetés, - gondolatban - óh nem már fizikai szinten is sikerül. Királyság.
Csak ne fájna annyira lélegezni. Talán ezért nem meditálok már egy ideje, mert fáj a mély levegő, és csak a kicsik maradnak.
Sade-t hallgatok, végre hallgatok újra zenét, annyira hiányzott. Kamaszkorom kedvenc dala, Smooth Operator. Nagy szerelem. És erre nem mindig volt igaz, hogy Never as good as the first time.
Tegnap beszélgettem barátnőmmel aki túl van az 50 napon. Ő is elkezdett egy blogot az elsőn, de feladta a blog írást a 2.-on.
Nem akart figyelmet adni neki tovább, csak a végére koncentrált. Ha azt eléri szabad lesz, és újra fog tudni mozogni és most tud. Sokszor annyit bír, mint egy hozzá hasonló egészséges ember, mert Ő imád mozogni, tudja milyen volt félbénán fájdalommal élni éveken át.
Talán ezért kapjuk, talán ezért lesz népbetegség, bár szerintem már most is az, hogy aki túléli az imádjon mozogni és soha ne hagyja abba, amig csak lélegezni tud. Mert az élet a mozgás. Nem az örökös változás, hanem a mozgás. Amihez kell éltető víz és némi egészséges tiszta táplálék.
Manapság mindből igen kevés van. pedig lehetne másképp, és ehhez kell egy Más kép - ami már létezik.
#Solyomasszony #borelia #lyme #magyategészségügy #remény #azenegyógyít #vízönellátó #eautarcie
Megjegyzések
Megjegyzés küldése