38.nap
Fogynak!
A guggolás néha sikerül és felállni is.
A tick-elés szinte elmúlt. Már csak nagyon elvétve jelentkezik.
A csatatér aktuális ütközetei a jobb felkaromban zajlanak, és nagyon erősen gyaníthatóan az idegrendszeremben. Tegnap ugyan olyan voltam mint egy rángatózó idegbeteg... ijesztő volt, szerencsére hamar elmúlt.... Az ideges rángás is egyre kevesebb.
Sok minden nem jut eszembe, elfelejtem, Dolly szavaival élve "sajnálom, valami baj van a rövidtávú memóriámmal" (Dolly az eredeti neve a kék halnak a Némóban, nálunk Szerénának nevezték el)
Mennék, mennék, úgy mennék.... aztán jön a tapasztalat, egy kisebb városi körút annyira kifáraszt hogy fizikai állapotom visszajut a kezelés startpontjára. Remegés - mint az a bizonyos nyárfalevél. Egyébként tényleg remeg, ha fújja a szellő - abban a mgasságban annyi mindig van, hogy remegjen.
De a kocsonya is jó példa, bár ifjaink szerintem azt se tudják már, mi az a kocsonya.
Szóval remegés, tetőtől talpig, felállni alig, ülve biztonságos, akkor nem eshetek el.
így hát utazok, képzeletben.
Érzem a tavaszi virágillatot az emlékeim tájain, átsuhanok a Mecseken a hagymavirág mezőkön. Látom a sárga repcetengereket az út mentén, és piros pipacsóceánokat kis kék búzavirág szigetekkel.
Egyszer biztos feltalálják,(szerintem már feltalálták, csak a pórnépnek még nem elérhető), hogy az emlékképeinkből, hogy lehet fotót készíteni - és nem az emlékezetből festére gondolok.
Vezetek, a képzeletemben a Jánoshalmi csodaerdőn át, olyan sokszor mentem kresztül rajta, hogy szinte minden döccenőjét ismerem. Köszönök az erdőnek, ahol a csodás tölgyfák nőnek.
Látom virágozni a szőlőket, és a zöldbe borult hullámzó vetést.
Csodálatos. Az M9 mentén a még gazdag talajokon növő - bár permetezett - élet éledését.
Hálás vagyok, hogy vannak ilyen emlékképeim. Most van miben utazni.
Hallom magamban a Mecsek mélyi erdő csöndjét, kis patakkal, és neszező állatokkal. Érzem a talajgombák illatát, az avar szagát. Ott vagyok a hajtű kanyarokban és élvezem ahogy az autóm belesimul az ívekbe és könnyű bob-ként siklunk át a hegyen.
Látom a zalai falvakat a hatalmas fenyőfákkal, hatalmasság érzettel átölel, ami csak ott érezhető.
és meglátom a Balcsit az oldalsó ablakon át, ott van a Badacsony, a csak rá jellemző kékes-szürke vízillattal.
Talán egyszer láthatom és érinthetem még a vizet a nagy Anyaölben.
A Kiskunság, az Alföld szíve régen a vizek országa volt. Rengeteg madár és állat sokaság lakhelye.
Mostanra sivatag. Csak a vegyszerek a műtrágyák, és a támogatások tartják még életben.
Miért hoztál ide Sorsom? Miért löktél ide anyám-Isten?
Mi dolgom itt a semmi közepén? Ez a 40 napos bolyongás a sivatagban? Jézus utolsó megkísértése?
Mi a jószágú ég kísértene itt meg, amikor nincs itt semmi élő.?
Ez nem igaz, van itt is élet, nyomokban.
Talán azért bíztál rám ennyi mindent, hogy visszahozzam a madarakat - régóta jóban vagyok velük.
Engedjem felnőni a fákat - gyerekkorom óta szerelmeim.
De hogy győzzem meg az embereket?? - a nehéz fejű és boldogtalan szívű haragvó fajtát - hogy engedjék felnőni a fákat és hagyják élni a Fák népét.
Mert ők az otthon, a védelmező Apa, a biztonság, és az Élet.
Megtartják a vizet, élő hűtő-fűtő klímák, és eleven szélvédő búra.
Egy egész éléskamra annak, aki érti a természet szavát.
Fészek és odú, meleg és puha. Hűs és illatos. Mindig pontosan az, amire szükséged van.
A Fák népének segítők kellenek. Most nekik van szükségük ránk - mint a gólyáknak, a komondoroknak, a túzokoknak, a harkályoknak és a hiúzoknak is.
Az ERDŐ népe számít a Jó emberek segítségére.
.. és újra itt vagyunk az élet tavánál- ami víz és víz és erdő övezte tó.
hegy és völgy - erdőtenger és rengeteg óceán.
A mozgás öröme legyen veletek.
- a hátralevő napok,
- a magamba dobálandó tabletták,
- a türelmem,
- az idei tavasz,
- a sok-sok műkaja,
- a kidobásra szánt dolgok a szekrényekből,
- a csontvázak a lelkemből,
- az energiaelszívó csápok az életemről.
A guggolás néha sikerül és felállni is.
A tick-elés szinte elmúlt. Már csak nagyon elvétve jelentkezik.
A csatatér aktuális ütközetei a jobb felkaromban zajlanak, és nagyon erősen gyaníthatóan az idegrendszeremben. Tegnap ugyan olyan voltam mint egy rángatózó idegbeteg... ijesztő volt, szerencsére hamar elmúlt.... Az ideges rángás is egyre kevesebb.
Sok minden nem jut eszembe, elfelejtem, Dolly szavaival élve "sajnálom, valami baj van a rövidtávú memóriámmal" (Dolly az eredeti neve a kék halnak a Némóban, nálunk Szerénának nevezték el)
Mennék, mennék, úgy mennék.... aztán jön a tapasztalat, egy kisebb városi körút annyira kifáraszt hogy fizikai állapotom visszajut a kezelés startpontjára. Remegés - mint az a bizonyos nyárfalevél. Egyébként tényleg remeg, ha fújja a szellő - abban a mgasságban annyi mindig van, hogy remegjen.
De a kocsonya is jó példa, bár ifjaink szerintem azt se tudják már, mi az a kocsonya.
Szóval remegés, tetőtől talpig, felállni alig, ülve biztonságos, akkor nem eshetek el.
így hát utazok, képzeletben.
Érzem a tavaszi virágillatot az emlékeim tájain, átsuhanok a Mecseken a hagymavirág mezőkön. Látom a sárga repcetengereket az út mentén, és piros pipacsóceánokat kis kék búzavirág szigetekkel.
Egyszer biztos feltalálják,(szerintem már feltalálták, csak a pórnépnek még nem elérhető), hogy az emlékképeinkből, hogy lehet fotót készíteni - és nem az emlékezetből festére gondolok.
Vezetek, a képzeletemben a Jánoshalmi csodaerdőn át, olyan sokszor mentem kresztül rajta, hogy szinte minden döccenőjét ismerem. Köszönök az erdőnek, ahol a csodás tölgyfák nőnek.
Látom virágozni a szőlőket, és a zöldbe borult hullámzó vetést.
Csodálatos. Az M9 mentén a még gazdag talajokon növő - bár permetezett - élet éledését.
Hálás vagyok, hogy vannak ilyen emlékképeim. Most van miben utazni.
Hallom magamban a Mecsek mélyi erdő csöndjét, kis patakkal, és neszező állatokkal. Érzem a talajgombák illatát, az avar szagát. Ott vagyok a hajtű kanyarokban és élvezem ahogy az autóm belesimul az ívekbe és könnyű bob-ként siklunk át a hegyen.
Látom a zalai falvakat a hatalmas fenyőfákkal, hatalmasság érzettel átölel, ami csak ott érezhető.
és meglátom a Balcsit az oldalsó ablakon át, ott van a Badacsony, a csak rá jellemző kékes-szürke vízillattal.
Talán egyszer láthatom és érinthetem még a vizet a nagy Anyaölben.
A Kiskunság, az Alföld szíve régen a vizek országa volt. Rengeteg madár és állat sokaság lakhelye.
Mostanra sivatag. Csak a vegyszerek a műtrágyák, és a támogatások tartják még életben.
Miért hoztál ide Sorsom? Miért löktél ide anyám-Isten?
Mi dolgom itt a semmi közepén? Ez a 40 napos bolyongás a sivatagban? Jézus utolsó megkísértése?
Mi a jószágú ég kísértene itt meg, amikor nincs itt semmi élő.?
Ez nem igaz, van itt is élet, nyomokban.
Talán azért bíztál rám ennyi mindent, hogy visszahozzam a madarakat - régóta jóban vagyok velük.
Engedjem felnőni a fákat - gyerekkorom óta szerelmeim.
De hogy győzzem meg az embereket?? - a nehéz fejű és boldogtalan szívű haragvó fajtát - hogy engedjék felnőni a fákat és hagyják élni a Fák népét.
Mert ők az otthon, a védelmező Apa, a biztonság, és az Élet.
Megtartják a vizet, élő hűtő-fűtő klímák, és eleven szélvédő búra.
Egy egész éléskamra annak, aki érti a természet szavát.
Fészek és odú, meleg és puha. Hűs és illatos. Mindig pontosan az, amire szükséged van.
A Fák népének segítők kellenek. Most nekik van szükségük ránk - mint a gólyáknak, a komondoroknak, a túzokoknak, a harkályoknak és a hiúzoknak is.
Az ERDŐ népe számít a Jó emberek segítségére.
Használj famentes ceruzát,
használj alomszéket, és
a teremtett talajodba vess fákat Paul Moray-> Móray Pál
a teremtett talajodba vess fákat Paul Moray-> Móray Pál
módszerével.
gyűjtsd az esővizet, és
ne pazarold, csak inni, főzni és mosdani használd, ha van elég, moshatsz is vele.
gyűjtsd az esővizet, és
ne pazarold, csak inni, főzni és mosdani használd, ha van elég, moshatsz is vele.
A Földön minden édesvíz esőből van.
.. és újra itt vagyunk az élet tavánál- ami víz és víz és erdő övezte tó.
hegy és völgy - erdőtenger és rengeteg óceán.
A mozgás öröme legyen veletek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése