43.nap

Fáradtság - lassan már nem is tudom milyen, amikor nincs.
Szinte észrevétlenül van néha kicsit több erőm.
Ma, csak úgy megszokásból - gondoltam lenyírom a füvet, ne tudjanak megbújni és szaporodni olyan könnyen a kullancsok a fűben.
Hát bizony volt olyan rész, amikor álltam és tartottam a gépet, kezemben a fű tartállyal, és kérleltem magam, hogy ne essek össze, ki kell tartani, még a fele hátravan.
így se lett kész az egész, de a nagyja megvan.
ennek örülök.
A gyógyszer adagolásom már nem aggódok, nem próbálom betartani.
Felírom, mikor sikerült, és kb onnantól 5-6 órányira beveszem, ha sikerül, a következőt.
Próbálok türelmes lenni magammal, megtudni mi az ami segíti a gyógyulásom.
Pihenés, olvasás - ez néha nehéz mert ugrál a képernyőn a betű, és a könyvlapok is vibrálnak, ha túl fehér a lap. Miért nem készítenek kevésbé hófehér lapokat, az egyébként is kevésbé környezetszennyező. Természetközelibb.
Most a térdemben van a harcmező, a fehérjéim és az antibiotikum seregek ott harcolnak a testemért.
Még elborít a borzongás, de már az éjszakák nem olyan izzasztóak, néha már a takarót se kell leküzdeni magamról.
és kevesebbszer ébredek fel hajnalban
talán ez a gyógyulás jele? talán. Már nem vagyok dühös, tegnap nehéz volt.
J-vel beszélgettem egy nagyon hosszút, és megértettem, ez egy hadművelet, egy háború.
Küzdelem a testem minden köbcentiméteréért. 
én csak annyit tehetek, hogy mással nem terhelem. 
A fűnyírás ebből a nézőpontból elég necces volt. 
A mai napra a testmozgás letudva.
A mozgás öröme legyen veletek.