32 nap
Már csak 32!!
Ez a dühös írás hatalmasat lendített rajtam.
- nem akaszt ki a házhozjövő sárgaautó tülkölése,
- képes voltam majdnem teljesen higgadt hangon panaszt tenni a bank telefonos ügyfélszolgálatán.
- teljesen higgadtan és rezignáltam nyugtáztam hogy a szomszéd fia az utcafronti részen is az én fáimat tépdesi. (nem gyerekről van szó, már felnőtt, ennyit tud, ez van)
- és miután panaszt tettem a banknál, hamar elmúlt a felháborodásom.
ez óriási.
Majd átnéztem a gyógyszeradagolást, színkódolva bevezettem a naptárba, mikor melyik melyikkel. így tudom mikorra nem szabad vállalni semmit.
Ezzel a lendülettel elöntött az öröm, és a hála, hogy végre nem az ünnepekhez kell igazítani a szabadságom és felgyülemlett itthoni dogok elintézését. (most a betegséghez, de ez remélem csak átmeneti) rabszolgaság vége - legalább is ezen a téren.
Végre találkozhattam Virág kutyámmal tegnap. Földöntúli földi boldogság volt. Én elolvadtam Ő a lábamon aludt. Persze hogy minden a tányéromban levő hússzerű dolgot megkapott. Ő még az a generáció aki el tudja venni a számból a falatot, ha odanyújtom. Tudja mikor lehet, és azt is amikor nem. Már felnőtt. Persze sírtam is, hogy lehet nem tudja már kivárni mire felépülök és előbb elmegy.
No, de itt még nem tartunk. J szerint - aki nagyon bölcs, és rengeteg mindenen túl van már - a bölcsességet nem adják ingyen - no, Ő mondta, majd ha bekövetkezik ami fáj, majd akkor foglalkozunk vele, most elég a mai feladat. Elég a mának a maga baja. Ahogy azzal sem, hogy belekezdjünk-e egy költözésbe, vagy sem, és ha igen, hova. nyilván ezt is életem legnehezebb állapotában kell eldönteni - már vagy sok éve gondolkodom rajta, és nem jutottam 1-ről a 2-re. Nincs itt az ideje. Az a fránya a dologban, hogy az ember érzi hogy valami nem OK, változtatna, és a józan ész meg a szív harcol. Néha a szív is harcol a lélekkel és az emlékekkel - mondjuk úgy, a MÚLTtal.
Kemény dolgok ezek.
Ahogy kivarázsolni PC-re egy Apple kütyüből az adatokat, na az is komoly logisztika, ha OFF-olod a Cloud-ot. (magyarul nem vagy hajlandó a néphülyítés felhő eszközét igénybe venni. egy kicsi időre sem. Az iTunes-t felejtsd el, már nem erre való, a SincIos egy adott iOS verzió felett!! sem működik)
Van amikor úgy kell dönteni hogy kimarad egy adag.
A gyomrom kész van.
és nagyon fáradt vagyok. pedig épp kezdett visszatérni a humorom.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése