33.nap
"számol a bíró, kiütöttél..." (Honeybeast - Holnapután)
Hát ja, ez kiütött első 2 szem után, a fenekemen pisilek. Kedves barátom ezt durvábban fogalmazta, "a seggemen hugyozok". No ne legyek ilyen nyers férfi, de nem is mondhatom, hogy "a popomon pipilek" pedig ez jól hangzik, alliterál.
Durva na, közben imáim az Ég felé szárnyaltak, bírjam ki!!!
sikerült megtudnom, mivel védhetem meg a hüvelyflórám, ami szintén jelzésértékűen belengette a jelenlétének hiányát. Jobb időben foglalkozni vele.
Fogorvosomnál lett volna időpont ma, de az egész hasmenéses történet annyira legyengített, és a mélyben való gyógyszer hatás fortyogása, és helyi forradalmak ütközetei, hogy leginkább ólomlábakon támolygásba fulladt az akarás, hoyg menjek, így egy későbbi időpontot fogadtam el.
Egyáltalán nem biztos hogy addigra jobban leszek, Az első gyógyszernél az elején gáz volt, aztán javult, aztán megint gázabb lett és egészen összebarátkoztunk.
De ez, ez kész.
J barátnőm újabb erőinfúziót nyomott belém telefonon. Nagyon rám fért.
A gyógyulásom sikere érdekében egyedül lábadozok, és nagyon hiányoznak a kutyáim. Bizonyára írtam már, kb minden gondolatom hozzájuk száll - Férjemmel kihangosítva szoktunk beszélgetni így mindenkinek marad szabad keze, hogy közben végezhesse a dolgait. Ezt édes szuper okos kutyáim Mosolytanyán hallják. és ahogy a kutyák tudnak beszélni, nem tud úgy senki.
Virággal régebben is "beszélgettünk" telefonon. Lehet hülyének nézni, nem érdekel, de esküszöm tud számolni, ha elmondom neki hogy mennyit kell lemenni a Napnak és jövök, tudja.
Ez egy hosszú sztori. és ha nem sikerült addigra visszaérnem régebben is használtuk a kihangosítót csak akkor a kutyáim miatt, így beszéltem hozzájuk hogy tudják, még élek, és hiányoznak és velük vagyok. és ők tudták.
Virág most is hallotta a hangom, és persze beleszólt a beszélgetésünkbe, következő életemben kutyatolmács leszek. Kb annyit mondott, hogy annyira de annyira szeretnék veled lenni, miért nem vittél magaddal múltkor, pedig én úgy hozzád bújtam, nem értetted, mennék, gyere értem és vigyél magaddal, veled akarok lenni, lábadozzunk együtt.
Szívem szakad ilyenkor. Oké , ma jönnek, vagy holnap, Gazdival hozzám.
Tudom, hogy erősen próbára tesz ez a hét és J is elmondta, "most csak magaddal törődj, a kutyád megvár, ha mégsem, akkor úgy kellett lennie" nem csak a levegőbe beszél, Ő is átélte ezt.
Komolyan annyira de annyira kimerült és fáradt vagyok, mint amikor tüdőgyulladásaim voltak, épp csak a láz nincs jelen, meg könnyebb lélegezni.
Hálás vagy a műkaja gyártóknak mert a Knorr krumplipüré most nagyon jól esik, pépes, meleg és még épp van erőm elkészíteni. Előtte egy adag vizet odaégettem :D Elfelejtettem, hogy felraktam. így másodjára már ott álltam mellette amig felforrt.
Vigyázat! sose tegyél a tűzhelyre melegedni semmit, üresen, és ha már feltetted maradj mellette, amig kész nincs és el nem zártad a gázt vagy a villanyt alatta.
ebben az állapotban az ember bizonytalan, feledékeny és sérülékeny.
Ha nem muszáj, ne hajolj le, és ha muszáj akkor is inkább dönts másként, pl seprű, és teleszkópos lapát - ilyenkor nagyon is van értelme.
Tanulj meg nem leguggolni, de szorgalmasan hajlítgasd a térded, amikor ülsz.
Ne kard minden elmaradt dolgod most bepótolni, nem fog menni.
Viszont kellemesen szembenézhetsz a félelmeiddel és a fel nem oldott múltbéli dolgaiddal. Erre pont jó az idő és a lelked is, ha megoldod, siker, plusz erő. Amitől a testi fájdalom is enyhül.
No, hát most beértem magam, ez a fránya szer elég KO, szóval most pihi. Beértem az elmaradt napok hírmondóját. Móka tár még nem zárul, csak mára.
Legyen veletek a fájdalommentes mozgás öröme!
Gyógyulásra fel barátim!
#kullancs #akullancsoknépe #mozgás #Solyomasszony #azertismeggyogyulok #kutyavilag #ebbeszed

Megjegyzések
Megjegyzés küldése