Apámnak - üzenet a jövőből
gyenge vagyok, mint a harmat ... a napokban mondtam sok-sok éve újra ezt a mondatod.
Hány éve hiányzol már, Te voltál az egyetlen ember a Földön akivel ugyanott nevettünk a vicceken és a humoristákon. Rengeteg év, mintha évezredek választanának el.
és mintha tegnap láttalak volna utoljára mégis.
mindennapomban itt vagy velem. Jó elismerem, nem minden hülye döntésemben vagy ott, de utána igen, hogy "ezt most miért kellett, teljesen felesleges volt, egyszerűbben jobb lett volna".
Meg "már megint olyat veszel a nyakadba, ami csak nehezíti az életed"
Nem nyertük meg a lottó 5-öst, mert nem lottóztam már csak pár évig miután elmentél.
és a totót sem, és a 6-os lóttot sem a lábáztatósokat sem.
A szőlőt a google maps-ről mertem csak megnézni mi maradt belőle.
Volt 2 farmom is Baranyában, de olyan beteg lettem, hogy egyiket se tudtam megtartani, pedig az egyik igen közel volt a házunkhoz. és ott a csillagok alatt azon az éjszakán velm voltál.
Álltunk a ház előtt a tornácon, és éreztem a cigifüstöd, azt az illatot, ami bűn büdös, de tiéd volt, téged jelent nekem.
Csak szívtad és fújtad a füst ott kavargott a lelkemen. Jó volt veled elköszönni a Mecsektől az éjszakai hűstől a csillagok alatt. hallgattuk együtt a tücsök szerenádot.
Hallgattunk, hiszen mit is mondhattam volna mást, mint hogy hiányzol, és mindenben igazad volt.
Elfáradtam Apu.
Nagyon.
Belefáradtam a folyamatos küzdésbe, hogy visszakapjam az otthonom, amit elvettek, hogy visszaszerezzem a földet, amit elhazudtak.
Visszavettem. Többet is mint volt, csak épp nem azokat. Megkerestem az árát és meg is fizettem az árát.
Visszavettem, kettőnkért. Terveztem, küzdöttem, végeztem, élveztem, mert királyság volt ott a dombtetőn mindennap látni a Tv tornyot és a hegyünket, a Jakab hegyet.
Aztán eladtam, nagyon fájt. De így volt jó, így volt józan és felnőtt. olyan döntést hoztam, amit te is hoztál volna, csak épp, ahogy neked is a szívem szakadt bele.
De felnőttem.
TUDOK felnőtt mód érzelemmentesen dönteni.
Te tanítottál erre, bár őszintén nem hittem, hogy képes vagyok rá.
Azt hittem én sose tennék ilyet, de megtettem.
és jól tettem, mert te jóra tanítottál. Igazad volt.
Már tudom, mindegy hogy átépítik a várost, vagy lerobbantják a helyéből a hegyeket, és kiírtják az utolsó szőlőnket is. mindegy, a veled töltött órák és percek örökké velem maradnak.
Nem akarok enni a felejtés gyümölcséből, ha át kell majd kelnem a túlsó partra.
Ott voltam, mikor átkeltél, és ez is jó volt.
Mintát adtál nekem, még az átkelés előtti élethez is, amiért nagyon hálás vagyok, jó és tiszta mintát. amit csak kivételesek élhetnek és halhatnak.
Bizonyos értelemben elbuktam, de a lényeg amit tanítottál, az megmaradt a szívemben.
A Természet csodáit minden nap észreveszem és élem.
A Csipcsiripek itt is velem vannak. Vakondok úr is jár néha erre és tüskéshátú barátaink is meglátogatják gyakran ilyen tájt a kutyákat hajnali koncertet vezényelve ránk.
Ravaszdi kirabolta a tyúkhelyet, többször is, mindig másikat, megmutatta a gyenge pontokat és kinyomoztam a cselszövését- utólag.
Már nem cigizek, sose akartad volna, hogy ebben a nyomodba lépjek. Sőt már nagyon ritkán iszok az isteni nedűből, bár akkora készletünk van, amitől bizton leesne az állad, ha látnád.
Sebaj, ha jöna a világvége legalább borunk lesz hogy vígan menjünk át.
Képzeld kaszáltam is, sokat, kézzel, a derekam kissé bánta, de már megy úgy is hogy ne bánja, csak most épp nagyon beteg vagyok. Nem lett több unokád, ahogy mondtam, már nem vállaltam többé, a kockázatot, soha többé nem adtam mások kezére a gyermekem életét.
Küzdök Apu, kicsit úgy, mint Te, de mégis már a magam módján.
Ha fáj is tovább megyek, összeszorított foggal, te szótlanul, én néha felszisszenve és magamat biztatva lépek fel a lépcsőkön, csinálom, ha annyira nehéz ledőlök.
Nem tudom mennyi még, de remélem az út végén ott vártok majd a kutyákkal, főleg vele, tudod kivel, remélem most is veled vannak és vigyáztok egymásra.
Nekem nem lesz aki leoldja az ágyról a kikötözött kezem, nekem nem lesz senki aki majd képvisel és meglátogat. Örülök, hogy én voltam neked, és megtehetem mindent amit tudtam, akkor.
Miattad maradtam, miattad jöttem haza, akkor Angliából, ha kint maradunk, most talán nem lenne semmi gondunk semmivel. Ki tudja, élhetnék Mantonban, vagy Aveburry-ben. Lehetnének jó szomszédaink, élhetnénk összetartó emberi közösségben. Ott szabadon kézműveskedhetnék, nem úgy mint itthon, ahol 10 év és 20 millió Ft se lenne elég hogy mindazt a végzettséget és műhelyt megszerezzem, amivel törvényessé válhatna a szívem álma.
Ledolgoztam a 30 évet, a Lyme lekacsolt a szokványos útról. Bocs Apu, de én már nem megyek tovább raboskodni. Már nem tudok úgy 8 órát dolgozni, se 16-ot se 10-et, de még 4-et sem.
már nem megy. Ha itt lennél, tudom, helyeselnél, és azt mondanád kapjam el a töküket. :)
Tegyem, ahogy nekem jó. Hidd el teszem is, kitalálom, ha addig élek is, hogy lehet ebben a fertelemben értékes életet élni.
Ha még élnél, már annyi pénzt spóroltál volna, hogy tényleg lenne egy galériám a képeimnek.
De tudod mit Apu, már nem kell. Imádtam, hogy megvennéd nekem, imádtam, hogy értetted a lelkem álmát, de mégis Te mondtad, hogy "a művészecskék ingyenélők". Nem lehettem művész. Akartam hogy büszke légy rám, akartam, hogy legyen diplomám, mérnők, ahogy Te is az voltál.
A matek könyvet megtapostam és mégis a 3-as szigorlatomra vagyok a legbüszkébb, ami csak azért nem 4-es mert nem tudták elolvasni rendesen az írásom. :D és a 2-eseimre is büszke vagyok mert már akkor is bennem volt a kór és még a tüdőgyulladásaim ellenére is sikerültek a vizsgáim.emlékszem a katonákra, amikkel tápláltál, a sok gyümölcsre és vitaminra, amivel segítettél talpra állnom. és megvédtél a telefonos zaklatóktól. A gyermekemmel a méhemben mentem államvizsgázni és Ő kitartott, tanult velem, bennem. Minden 5-ös lett, végül még dicséretet is kaptam és egy kisebb bálna gurult ki személyemben a tanári kar elé a diplomaosztón. Az Assembly vizsgámra is büszke vagyok, könyv nélkül, mindent fejből, és működött a kód. 5-össel hagytam el a termet, ahol a fele csoport megbukott.
Megcsináltam, fogszorítva, nem mondanám, hogy akár egy percét is élveztem.
De azt igen, amikor elvittem hozzád a diplomám, és te büszke voltál rám.
Láttam az arcodon, a megnyugvást, ahogy akkor is mikor életem párja megkérte tőled a kezem, és Te feltetted a nagy kérdést neki és ő helyesen válaszolt - esküszöm nem készítettem fel előre.
és Te megnyugodtál, hogy elmehetsz, mert én jó kezekben leszek, iskolám is megvan és életem párja is. Meg tetőt is adtál a fejem fölé, mindent megtettél, ami kell, hogy elmehess.
Aztán megsemmisítettél minden emléket, még épp időben értem oda, hogy párat megmentsek.
az írásaid ma is őrzöm, néha olvasom is, a tinta néhol már megfolyt, a lapokon átütnek a sorok.
Mindaz amit mi alkotunk elmúlik. Semmivé lesz.
Csak az együtt perceink maradnak, a képek a fejemben, az érzés a szívemben.
és ha eldobban az utolsó, akkor is tudni fogom, hozzátok megyek, és újra együtt nagyon jó lesz nekem veletek.
Hány éve hiányzol már, Te voltál az egyetlen ember a Földön akivel ugyanott nevettünk a vicceken és a humoristákon. Rengeteg év, mintha évezredek választanának el.
és mintha tegnap láttalak volna utoljára mégis.
mindennapomban itt vagy velem. Jó elismerem, nem minden hülye döntésemben vagy ott, de utána igen, hogy "ezt most miért kellett, teljesen felesleges volt, egyszerűbben jobb lett volna".
Meg "már megint olyat veszel a nyakadba, ami csak nehezíti az életed"
Nem nyertük meg a lottó 5-öst, mert nem lottóztam már csak pár évig miután elmentél.
és a totót sem, és a 6-os lóttot sem a lábáztatósokat sem.
A szőlőt a google maps-ről mertem csak megnézni mi maradt belőle.
Volt 2 farmom is Baranyában, de olyan beteg lettem, hogy egyiket se tudtam megtartani, pedig az egyik igen közel volt a házunkhoz. és ott a csillagok alatt azon az éjszakán velm voltál.
Álltunk a ház előtt a tornácon, és éreztem a cigifüstöd, azt az illatot, ami bűn büdös, de tiéd volt, téged jelent nekem.
Csak szívtad és fújtad a füst ott kavargott a lelkemen. Jó volt veled elköszönni a Mecsektől az éjszakai hűstől a csillagok alatt. hallgattuk együtt a tücsök szerenádot.
Hallgattunk, hiszen mit is mondhattam volna mást, mint hogy hiányzol, és mindenben igazad volt.
Elfáradtam Apu.
Nagyon.
Belefáradtam a folyamatos küzdésbe, hogy visszakapjam az otthonom, amit elvettek, hogy visszaszerezzem a földet, amit elhazudtak.
Visszavettem. Többet is mint volt, csak épp nem azokat. Megkerestem az árát és meg is fizettem az árát.
Visszavettem, kettőnkért. Terveztem, küzdöttem, végeztem, élveztem, mert királyság volt ott a dombtetőn mindennap látni a Tv tornyot és a hegyünket, a Jakab hegyet.
Aztán eladtam, nagyon fájt. De így volt jó, így volt józan és felnőtt. olyan döntést hoztam, amit te is hoztál volna, csak épp, ahogy neked is a szívem szakadt bele.
De felnőttem.
TUDOK felnőtt mód érzelemmentesen dönteni.
Te tanítottál erre, bár őszintén nem hittem, hogy képes vagyok rá.
Azt hittem én sose tennék ilyet, de megtettem.
és jól tettem, mert te jóra tanítottál. Igazad volt.
Már tudom, mindegy hogy átépítik a várost, vagy lerobbantják a helyéből a hegyeket, és kiírtják az utolsó szőlőnket is. mindegy, a veled töltött órák és percek örökké velem maradnak.
Nem akarok enni a felejtés gyümölcséből, ha át kell majd kelnem a túlsó partra.
Ott voltam, mikor átkeltél, és ez is jó volt.
Mintát adtál nekem, még az átkelés előtti élethez is, amiért nagyon hálás vagyok, jó és tiszta mintát. amit csak kivételesek élhetnek és halhatnak.
Bizonyos értelemben elbuktam, de a lényeg amit tanítottál, az megmaradt a szívemben.
A Természet csodáit minden nap észreveszem és élem.
A Csipcsiripek itt is velem vannak. Vakondok úr is jár néha erre és tüskéshátú barátaink is meglátogatják gyakran ilyen tájt a kutyákat hajnali koncertet vezényelve ránk.
Ravaszdi kirabolta a tyúkhelyet, többször is, mindig másikat, megmutatta a gyenge pontokat és kinyomoztam a cselszövését- utólag.
Már nem cigizek, sose akartad volna, hogy ebben a nyomodba lépjek. Sőt már nagyon ritkán iszok az isteni nedűből, bár akkora készletünk van, amitől bizton leesne az állad, ha látnád.
Sebaj, ha jöna a világvége legalább borunk lesz hogy vígan menjünk át.
Képzeld kaszáltam is, sokat, kézzel, a derekam kissé bánta, de már megy úgy is hogy ne bánja, csak most épp nagyon beteg vagyok. Nem lett több unokád, ahogy mondtam, már nem vállaltam többé, a kockázatot, soha többé nem adtam mások kezére a gyermekem életét.
Küzdök Apu, kicsit úgy, mint Te, de mégis már a magam módján.
Ha fáj is tovább megyek, összeszorított foggal, te szótlanul, én néha felszisszenve és magamat biztatva lépek fel a lépcsőkön, csinálom, ha annyira nehéz ledőlök.
Nem tudom mennyi még, de remélem az út végén ott vártok majd a kutyákkal, főleg vele, tudod kivel, remélem most is veled vannak és vigyáztok egymásra.
Nekem nem lesz aki leoldja az ágyról a kikötözött kezem, nekem nem lesz senki aki majd képvisel és meglátogat. Örülök, hogy én voltam neked, és megtehetem mindent amit tudtam, akkor.
Miattad maradtam, miattad jöttem haza, akkor Angliából, ha kint maradunk, most talán nem lenne semmi gondunk semmivel. Ki tudja, élhetnék Mantonban, vagy Aveburry-ben. Lehetnének jó szomszédaink, élhetnénk összetartó emberi közösségben. Ott szabadon kézműveskedhetnék, nem úgy mint itthon, ahol 10 év és 20 millió Ft se lenne elég hogy mindazt a végzettséget és műhelyt megszerezzem, amivel törvényessé válhatna a szívem álma.
Ledolgoztam a 30 évet, a Lyme lekacsolt a szokványos útról. Bocs Apu, de én már nem megyek tovább raboskodni. Már nem tudok úgy 8 órát dolgozni, se 16-ot se 10-et, de még 4-et sem.
már nem megy. Ha itt lennél, tudom, helyeselnél, és azt mondanád kapjam el a töküket. :)
Tegyem, ahogy nekem jó. Hidd el teszem is, kitalálom, ha addig élek is, hogy lehet ebben a fertelemben értékes életet élni.
Ha még élnél, már annyi pénzt spóroltál volna, hogy tényleg lenne egy galériám a képeimnek.
De tudod mit Apu, már nem kell. Imádtam, hogy megvennéd nekem, imádtam, hogy értetted a lelkem álmát, de mégis Te mondtad, hogy "a művészecskék ingyenélők". Nem lehettem művész. Akartam hogy büszke légy rám, akartam, hogy legyen diplomám, mérnők, ahogy Te is az voltál.
A matek könyvet megtapostam és mégis a 3-as szigorlatomra vagyok a legbüszkébb, ami csak azért nem 4-es mert nem tudták elolvasni rendesen az írásom. :D és a 2-eseimre is büszke vagyok mert már akkor is bennem volt a kór és még a tüdőgyulladásaim ellenére is sikerültek a vizsgáim.emlékszem a katonákra, amikkel tápláltál, a sok gyümölcsre és vitaminra, amivel segítettél talpra állnom. és megvédtél a telefonos zaklatóktól. A gyermekemmel a méhemben mentem államvizsgázni és Ő kitartott, tanult velem, bennem. Minden 5-ös lett, végül még dicséretet is kaptam és egy kisebb bálna gurult ki személyemben a tanári kar elé a diplomaosztón. Az Assembly vizsgámra is büszke vagyok, könyv nélkül, mindent fejből, és működött a kód. 5-össel hagytam el a termet, ahol a fele csoport megbukott.
Megcsináltam, fogszorítva, nem mondanám, hogy akár egy percét is élveztem.
De azt igen, amikor elvittem hozzád a diplomám, és te büszke voltál rám.
Láttam az arcodon, a megnyugvást, ahogy akkor is mikor életem párja megkérte tőled a kezem, és Te feltetted a nagy kérdést neki és ő helyesen válaszolt - esküszöm nem készítettem fel előre.
és Te megnyugodtál, hogy elmehetsz, mert én jó kezekben leszek, iskolám is megvan és életem párja is. Meg tetőt is adtál a fejem fölé, mindent megtettél, ami kell, hogy elmehess.
Aztán megsemmisítettél minden emléket, még épp időben értem oda, hogy párat megmentsek.
az írásaid ma is őrzöm, néha olvasom is, a tinta néhol már megfolyt, a lapokon átütnek a sorok.
Mindaz amit mi alkotunk elmúlik. Semmivé lesz.
Csak az együtt perceink maradnak, a képek a fejemben, az érzés a szívemben.
és ha eldobban az utolsó, akkor is tudni fogom, hozzátok megyek, és újra együtt nagyon jó lesz nekem veletek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése