7nap és néhány IGEN
Igen, már szabadon dobog újra a szívem
Igen, megtaláltam a vidámságot
Igen, bízok a jövőmben
Igen, fel tudok már menni könnyebben a lépcsőn, nem úgy mint régen, de legalább a betegcsiga magát vonszolja állapot elmúlt.
Igen, ma legyőztem a pánikom, és rájöttem, hogy pusztán a nehézségtől a testi fájdalom és erőtlenség okozta az egészet. Ezért is a bevásárlást még nem akartam kockáztatni 35 fokban, azt kihagytam.
Igen, már mától csak 2 féle szer maradt és csak 2 nap a 2 félével együtt.
Igen, a világ semmit sem érzékel abból, hogy a szereplői mennyit szívnak a létezésük közben.
+1
IGEN, egy csomó új ajtót nyit a betegség illetve a gyógyulás reménye.
Bár tegnap kissé elszontyolodtam, az egész egy lymebetegekről szóló cikk miatt volt. Amiben megemlítésre kerül, hogy a baktériumok olyan jól el tudnak már bújni az emberi szervezetben, hogy szinte legyilkolhatatlanok, ráadásul a leghatékonyabb búvóhelyük az idegrendszer és az ízületi tokok.
azt nem értem, akkor miért nem injekcióban adják az antibiotikumot és miért nem adják legalább egy részét célzott helyre? Ha a szteroid belőhető a célba, akkor ez is.
Annyira padlóra küldött ez a lehetőség tegnap.
Ráadásul azzal megtűzdelve, hogy a depresszió kialakulását is elősegíti és az állapotot fenntartja a kórokozó. Vicces lenne, ha pusztán antibiotikum kúrával kikezelhető lenne a depresszió. - ez jó - az viszont kevésbé hogy temérdek pénzt öltem növényi készítményekbe az orbáncfűn keresztül a mindenféle teákig, hogy kilábaljak belőle. Pedig csak antibiotikum kellett volna.
Érezhető néha már a könnyebbség, a felszabadulás, a szabadulás.
Igen, megtaláltam a vidámságot
Igen, bízok a jövőmben
Igen, fel tudok már menni könnyebben a lépcsőn, nem úgy mint régen, de legalább a betegcsiga magát vonszolja állapot elmúlt.
Igen, ma legyőztem a pánikom, és rájöttem, hogy pusztán a nehézségtől a testi fájdalom és erőtlenség okozta az egészet. Ezért is a bevásárlást még nem akartam kockáztatni 35 fokban, azt kihagytam.
Igen, már mától csak 2 féle szer maradt és csak 2 nap a 2 félével együtt.
Igen, a világ semmit sem érzékel abból, hogy a szereplői mennyit szívnak a létezésük közben.
+1
IGEN, egy csomó új ajtót nyit a betegség illetve a gyógyulás reménye.Bár tegnap kissé elszontyolodtam, az egész egy lymebetegekről szóló cikk miatt volt. Amiben megemlítésre kerül, hogy a baktériumok olyan jól el tudnak már bújni az emberi szervezetben, hogy szinte legyilkolhatatlanok, ráadásul a leghatékonyabb búvóhelyük az idegrendszer és az ízületi tokok.
azt nem értem, akkor miért nem injekcióban adják az antibiotikumot és miért nem adják legalább egy részét célzott helyre? Ha a szteroid belőhető a célba, akkor ez is.
Annyira padlóra küldött ez a lehetőség tegnap.
Ráadásul azzal megtűzdelve, hogy a depresszió kialakulását is elősegíti és az állapotot fenntartja a kórokozó. Vicces lenne, ha pusztán antibiotikum kúrával kikezelhető lenne a depresszió. - ez jó - az viszont kevésbé hogy temérdek pénzt öltem növényi készítményekbe az orbáncfűn keresztül a mindenféle teákig, hogy kilábaljak belőle. Pedig csak antibiotikum kellett volna.
Érezhető néha már a könnyebbség, a felszabadulás, a szabadulás.
![]() |
| forrás: |


Megjegyzések
Megjegyzés küldése