3nap - Alvás a gyógyulás útja

A gyógyulás tava
Elringat és álomba dönt.
Mindig tudtam, hogy a legjobb fogyasztó szer az alvás. Ilyenkor a test takarít.
Pihen és mégis dolgozik. Az elme funkciók nagyon sok energiát kötnek le.

Lefordítva: addig nem szabad tervezni amíg nincs tisztaság és rend.

..és azt is hogy a legjobb gyógymód az alvás.
hagyni hogy a parányok dolgozzanak a mélyben és nem kérni és elvárni tőlük az extra terhelés kiszolgálását.

A gyógyuláshoz pihenni kell. Ez fájdalmas tény. Főleg egy olyan embernek, akinek tennivaló halmazai vannak, 2 évre, vagy sok évre előre tervezett céljai.
Nehéz megengedni, hogy 1 napot is átaludjunk, vagy lábat lógassunk, csak mert az úri huncutság a gyógyulás úgy kívánja.

Le kellett mondanom egy számomra fontos -nevezzük képzésnek- alkalmat. majd 2 hónapja jelentkeztem rá, de ezzel a rosszabbodással nem tudom vállalni.
Azt hiszem ez az egyszer fent egyszer lent aztán még lejjebb a legrosszabb.
az jó, hogy tudom már milyen ha nem fáj, de hogy újra kilátásba helyeződött hogy ez akár sose gyógyul meg, vagy folyamatos ciklusokban visszaeshetek, ez nagyon felkészületlenül ért. Bár tudtam hogy lehetséges, de vakon hittem benne, hogy velem nem, nekem elsőre sikerül.

Kaptam egy könyvet ajándékba, egy olyan könyvet ami nekem már megvolt.
Mégis ez a példány értékes, mert attól kaptam akitől és van benne a saját kezével írt ajánlás.
és az egész kötet olyan, mikor olvasom, mintha az ajándékozóval lennék, mintha ő mondaná. Különleges élmény ez. Rég volt ilyenben részem.
Rögtön a 69. oldalon meg is találtam az első olyan üzenetet a könyvben ami szíven talált.
Jó könyv már a címe is üzenet nekem, miről szól a betegségem.

Tudatában is vagyok, csak hát benne lenni kemény akadálypálya. Egy érzelmi dráma vagy szatíra, esetleg romantikus dráma a végén talán nyitott örömteli befejezéssel. De semmiképp sem egy könnyed szonett.

Remény, csüggedés, jóllét, visszaesés, küzdés és győzelem, majd újabb visszaesés. Amikor gyerekként beteg voltam mindig volt egy pont, ahonnan csak felfelé kifelé a betegségből ment az út. Ez nem olyan, erre nincs mintám. Ami erre hasonlít annak a vége mindig halál.
Mondjuk az élet vége a test számára mindig a halál.

rádöbbentem, hogy nem is emlékszem a könyv első részére egyáltalán, hiába huszon sok év az huszon sok év, minden információ és élmény átalakul.

Az ember önkéntelenül keresi önmagát a főszereplőbe, vagy bármely mellékszereplőben. anno megtaláltam magam a főszerepben, most azonban már árnyaltabb a kép.
Mondhatnám úgy, létem árnyait véltem felfedezni a főszereplő valós történéseiben.

Este még, felbuzdulva hogy tudok végre olvasni - látok rendesen - elővettem a kedvenc könyveim egyikét. E.T. és a zöld bolygó. Nagyon szeretem ezt a könyvet. Bájos, kedves, esetlen, és mégis mindenáron megteszi amit a szívfénye vezérel. Bármilyen őrültségnek tűnik és bármennyire nincs hozzá elismert tudása.  A belső erő és a valós ismeret átemeli átrugdalja, bukdácsoltatja minden akadályon. annyira esetlenül kedves, hogy már már mosolyogtatóan sírós.
Nagyon szeretnék vidám történeteket írni, szeretném, ha az emberek mosolyognának mikor olvasnak - eddig ebben a blogban ez az oldal nem igazán fénylett fel - ez van - és nem óhajtom feladni.

Újra olvastam kedvenc könyvem kedves részeit, és újra rám talált a béke, annak ellenére hogy történt igen rémisztő dolog is éjjel, de azt most kihagynám. az idő vagy megoldja, vagy nem.
Totyizselé és az Ugri-bugri fák mindig mosolyt varázsolnak az arcomra, és a lelkembe is.
E.T. a magam rezignált de töretlen előrehaladásával és a növényeket értő és társalgó kapcsolataival elrepít oda, ahol mindig szerettem volna lenni. Egy olyan világba, ahol nem vagyok különc mert máshogy kommunikálok az élet szereplőivel, mint más emberek.
Imádom, hogy néha Totyizselé vagyok, néha E.T. néha meg.. talán az Ugri-bugri fák nemzetségének egy bolondos tagja.

Most inkább csak melankolikus reménykedő.

Könyvet olvasni egyfajta álom, irányított képzelet. Ott vagy az álomban, amit a papírról magad festesz a képzeleted vásznára. Megéled, szereplő leszel, végül felébredsz amikor becsukod a könyvet.

Ki kell tartanom. Minden álom jó, ami ebben segít.


#meggyogyulok #olvasnijo #álom #alvás #könyvbarát



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések