27 nap
Ma végre itt a város házban is elővettem az alomszéket. Eddig nem
bírtam, mert olyan kevés erőm volt, hogy a menés gondolata is
letaglózott. de mára lett erőm.
Még mindig baromira súlyos az erőnlétemhez képest, ami kb arra elég hoyg a tényért le ne ejtsem, és megfogjak egy poharat. ez az egész még mindig a tüdőgyulladásból lábadozásra hajaz.
Ott voltam ilyen piszok erőtlen.
Persze amikor az ember minden cm3-ben hadszíntér van, akkor ezen nincs mit csodálkozni.
Első gondolatom az volt, hogy végre pingálni fogok. aha, ahogy azt királylány gondolja.
Ki kéne húzni onnan ahol van, oké erős életemben nem raktam rá fogót, most jól jönne, akkor előbb ezt kell megoldani. Aztán rajz és pingálás.
Meglepően megnőtt az életkedvem. A belső késztetés hogy tegyek valamit. elkezdem pici dolgokat arrébb mozgatni. az alomszék épp nagy, de az kell.
Tele vagyok lelkesedéssel. Végre itt is fogom tudni használni. Lesz erőm almot készíteni, ,kivinni a vödröt. Végre ez a kert is megismer engem igazán. Nem csak az érintésem, de a testem részecskéinek adatai alapján is.
Meglepő felfedezésem, hogy nagyon vágyok erre. (? - nem, nem az)
Az alomszékről a megalkotó: Országh József szemével és tollából itt(kattints rá) olvashatsz
Gyűlölöm kidobni a papírt, eddig sem tettem már jó ideje nem dobunk szemétbe papírt. Amióta alomszék van a tanyán. Ha oda nem kell, akkor talajtakarásra teljesen tökéletes. Igen a nyomtatott papír is, a talaj ugyanis szűrőként kezel minden anyagot. A talajparányok feldogozzák, és a helyére teszik az össze általunk szennyezésnek gondolt dolgot. Egyetlen trükk van
NEM SZABAD ELÁSNI!!!! Csak a felszínre halmozzuk. A többit a Természet elintézi. Esik rá az eső, jönnek a paránylények, egészen pirinyók. Baktériumok, gombák, vakondokok, pelék és pókok, hangyák, pajorok, még a csigáknak is van szerepük. A Természetben mindenki egy dologért él és dolgozik, az pedig az Élet éltetése. Persze közben jól is élnek - amíg az ember nem teszi tönkre a környezetüket. Alomszék használattal sokat tehetünk a jólétükért.
A kép az eautarcie.org honlapról származik a szerző engedélyével közzétéve.Tehát alomszék megeszi a papírhulladékot, ennyivel kevesebb szemetet képzünk kommunálisan.
Ettől sajnos kevesebb erdőt még nem fognak kivágni, az egy másik lépés lesz.
Talajt teremtünk.
és ami az egyik legfontosabb, VIZET takarítunk meg. Befejezzük az eszement pazarlást a vízzel, ami a legnagyobb kincsünk, és befejezzük az ürülékünk pazarlását is, és a vele való mérgezést is.
Hol a kisbetűs rész, mert eddig a hülyének is megéri, ugye. kevesebb szemét, kevesebb költség, vízmegtakarítás, és nagyobb rend otthon, hiszen a sok-sok papír varázsütésre eltűnik, szórólapok, felhalmozott napilapok, papírfecnik, mind "megette" az alomszékünk.
Apróbetűs rész: 3 naponta ürítés - na itt hallom a fejemben anyák visítanak fel a háttérben úristen nagy pelust csináltunk, ezt is nekem kell majd kivinni és kidobni.
Milyen rohadt büdös lesz ez 3 nap után.
Ki a fene fogja a szaros vödröt takarítani?
A domesztos nem káros a földnek? Mivel fogom kimosni ? akkor a mosóvíz az nem víz, azt nem takarítjuk meg?
(a kiemelt apró betűs szöveg miatt biztos mindenki ezt nézi majd meg előbb... :D )
Sorjában: 1 napi ürítés alaphangon 3 WC öblítés, ami 15-20 liter vjz , de a takarékosokkal is min 5 liter. (5 liter ivóvíz egy ember 1 napi szükséglete ivásra és főzésre) Ennek mi a 3-szorosát húzzuk le csak mert pisilni kellett... és ez csak egy pisi. Amiből naponta van kb 3, nőknek 5-vagy több, és a gyerekeknek is elég számos. Tehát csak a pisi miatt - 3x15 liter vizet sutty lehúztunk, ami mellesleg ugyan vegyszeres, mert telenyomják klórral, de a hatóságok szerint ivóvíz minőség. ebből mi /fő az életben maradásunkhoz szükséges mennyiség 3-szorosát rossz esetben 9szeresét vagy ötszörösét küldjük a lefolyóba és szennyezett vizet képzünk vele. és akkor ehhez jön még ha valakinek hasmenése van vagy naponta 2-szer székel.
Tehát kb 7-szeres -ha víztakarékos wc-t használ.
Ha nem akkor sokkal több.
Tehát elhasználtunk 1 heti ivóvizünket az ürülékünkre egy nap alatt.
Király.
Remélem érhető és érzékelhető.
Alomszék takarításra kb 5 liter elég három naponta!!! Aztán ki kell tenni a napra száradni, a napfény ugyanis fertőtlenít és szagtalanít is. Aki nem akarja a véletlenre bízni és nem hisz a napfényben, az használjon almaecetet. Természetes, és otthon minimális idő és energia felhasználással előállítható.
almaecet: felvágod az almát, ha lusta vagy akkor csak 4-be, belehajigálod egy nagy befőttes üvegbe, a legnagyobba amid van, öntesz rá vizet teszel bele pici cukrot és 21 fokon tartod annyi napig amig meg nem érik, tanácsos letakarni, kb 14-21 nap alatt kész. Végén leszűröd és ennyi. Nem egy nagy történet. fertőtlenít és oldja a vízkövet. Ecetet lehet sok mindenből készíteni, de ha nem akarod, vegyél boltban, abból sokkal kevesebb kell, mert erősebb. 20%-osból kb 1-2 kupak egy mosáshoz.
Ha az alomszéket helyesen használod nem sokat kell használnod a súrolás nagyszerű találmányát. Sima öblítéssel, lötyböléssel megoldható, a többit a nap elvégzi.
Kivinni, na az feladat, főleg ha lóg a beled, és nincs erőd.
Kiöntés. Na itt 3 naponta egyszer lesz némi szaghatás.
De cellulóz ágyra öntöd (szalma, vagy fűkaszálék, levágott ágapríték) és kiöntés után azonnal takarod cellulózzal, vagyis kb 3 perc. Talán kibírható.
Ennél sokkal büdösebb amikor kijön belőled, és sokkal büdösebb egy Toy-toy, vagy egy kerti budi is - ami innen is látható NEM alomszék. Köze nincs hozzá.
A képlet egyszerű,
Ennél egyszerűbb a világon nincs. Alomszék Without Water Closet WWC :D a névalkotás a ma pattant ki a fejemből reggel.
Tehát
- szag minimális kiöntésnél,
- takarítás 3 naponta,
- vízhasználat 1 WC lehúzásnak megfelelő 3 naponta.
- takarító szer házilag előállítható minimális idő és költség
- Az alomszék létrehozásáról később beszélünk, de sokkal kevesebbe fáj, mint egy WC kiépítése.
Akkor miről beszélünk??? Miért használunk most is WC-t? a világ nagy részén?
- mert kényelmes
- mert elviszi a szarunkat a szemünk elől
- mert nem a i dolgunk vele foglalkozni mi és hova kerül - de azért mi isszuk a levét szó szerint, mert a folyókba engedik (persze tisztítva, de erről Fuggerth Endre blogját érdemes elolvasni - pontosan mit is eresztenek a folyókba - az sok minden csak nem tisztított élővíz)
- mert eszméletlen büdös ha nem takarítod naponta
- mert sokkal több vizet fogyaszt mint amit mindenképp elhasználnál, hgy életben maradj.
- mert eldugulhat
- mert csőtörés esetén használhatatlan.
- mert ha nincs víz, akkor a természetes szükségleteidet nem tudod hol elintézni.
Hát ehhez csak gratulálni lehet. Nobel díj kedves Emberiség - Vállveregetés.
Nem kell aggódni, és a kényelemről se kell lemondani, és a saját ürülékeddel sem kell szembesülnöd, ha nem akarsz, a WC további pazarló, de mégsem annyira mint most, megoldása is készen van.
Következőkben beszélek arról is.
#alomszék #szennyvíztisztítás #Vízgazda #Vízönelátó #eautartcie #Vízgadasszony #alomszék #ürülék #talaj #ivóvíz #FE #FuggerthEndre
Még mindig baromira súlyos az erőnlétemhez képest, ami kb arra elég hoyg a tényért le ne ejtsem, és megfogjak egy poharat. ez az egész még mindig a tüdőgyulladásból lábadozásra hajaz.
Ott voltam ilyen piszok erőtlen.
Persze amikor az ember minden cm3-ben hadszíntér van, akkor ezen nincs mit csodálkozni.
Első gondolatom az volt, hogy végre pingálni fogok. aha, ahogy azt királylány gondolja.
Ki kéne húzni onnan ahol van, oké erős életemben nem raktam rá fogót, most jól jönne, akkor előbb ezt kell megoldani. Aztán rajz és pingálás.
Meglepően megnőtt az életkedvem. A belső késztetés hogy tegyek valamit. elkezdem pici dolgokat arrébb mozgatni. az alomszék épp nagy, de az kell.
Tele vagyok lelkesedéssel. Végre itt is fogom tudni használni. Lesz erőm almot készíteni, ,kivinni a vödröt. Végre ez a kert is megismer engem igazán. Nem csak az érintésem, de a testem részecskéinek adatai alapján is.
Meglepő felfedezésem, hogy nagyon vágyok erre. (? - nem, nem az)
Az alomszékről a megalkotó: Országh József szemével és tollából itt(kattints rá) olvashatsz
Az egyik saját készítésü alomszékünk.
NEM SZABAD ELÁSNI!!!! Csak a felszínre halmozzuk. A többit a Természet elintézi. Esik rá az eső, jönnek a paránylények, egészen pirinyók. Baktériumok, gombák, vakondokok, pelék és pókok, hangyák, pajorok, még a csigáknak is van szerepük. A Természetben mindenki egy dologért él és dolgozik, az pedig az Élet éltetése. Persze közben jól is élnek - amíg az ember nem teszi tönkre a környezetüket. Alomszék használattal sokat tehetünk a jólétükért.
A kép az eautarcie.org honlapról származik a szerző engedélyével közzétéve.Tehát alomszék megeszi a papírhulladékot, ennyivel kevesebb szemetet képzünk kommunálisan.Ettől sajnos kevesebb erdőt még nem fognak kivágni, az egy másik lépés lesz.
Talajt teremtünk.
és ami az egyik legfontosabb, VIZET takarítunk meg. Befejezzük az eszement pazarlást a vízzel, ami a legnagyobb kincsünk, és befejezzük az ürülékünk pazarlását is, és a vele való mérgezést is.
Hol a kisbetűs rész, mert eddig a hülyének is megéri, ugye. kevesebb szemét, kevesebb költség, vízmegtakarítás, és nagyobb rend otthon, hiszen a sok-sok papír varázsütésre eltűnik, szórólapok, felhalmozott napilapok, papírfecnik, mind "megette" az alomszékünk.
Apróbetűs rész: 3 naponta ürítés - na itt hallom a fejemben anyák visítanak fel a háttérben úristen nagy pelust csináltunk, ezt is nekem kell majd kivinni és kidobni.
Milyen rohadt büdös lesz ez 3 nap után.
Ki a fene fogja a szaros vödröt takarítani?
A domesztos nem káros a földnek? Mivel fogom kimosni ? akkor a mosóvíz az nem víz, azt nem takarítjuk meg?
(a kiemelt apró betűs szöveg miatt biztos mindenki ezt nézi majd meg előbb... :D )
Sorjában: 1 napi ürítés alaphangon 3 WC öblítés, ami 15-20 liter vjz , de a takarékosokkal is min 5 liter. (5 liter ivóvíz egy ember 1 napi szükséglete ivásra és főzésre) Ennek mi a 3-szorosát húzzuk le csak mert pisilni kellett... és ez csak egy pisi. Amiből naponta van kb 3, nőknek 5-vagy több, és a gyerekeknek is elég számos. Tehát csak a pisi miatt - 3x15 liter vizet sutty lehúztunk, ami mellesleg ugyan vegyszeres, mert telenyomják klórral, de a hatóságok szerint ivóvíz minőség. ebből mi /fő az életben maradásunkhoz szükséges mennyiség 3-szorosát rossz esetben 9szeresét vagy ötszörösét küldjük a lefolyóba és szennyezett vizet képzünk vele. és akkor ehhez jön még ha valakinek hasmenése van vagy naponta 2-szer székel.
Tehát kb 7-szeres -ha víztakarékos wc-t használ.
Ha nem akkor sokkal több.
Tehát elhasználtunk 1 heti ivóvizünket az ürülékünkre egy nap alatt.
Király.
Remélem érhető és érzékelhető.
Alomszék takarításra kb 5 liter elég három naponta!!! Aztán ki kell tenni a napra száradni, a napfény ugyanis fertőtlenít és szagtalanít is. Aki nem akarja a véletlenre bízni és nem hisz a napfényben, az használjon almaecetet. Természetes, és otthon minimális idő és energia felhasználással előállítható.
almaecet: felvágod az almát, ha lusta vagy akkor csak 4-be, belehajigálod egy nagy befőttes üvegbe, a legnagyobba amid van, öntesz rá vizet teszel bele pici cukrot és 21 fokon tartod annyi napig amig meg nem érik, tanácsos letakarni, kb 14-21 nap alatt kész. Végén leszűröd és ennyi. Nem egy nagy történet. fertőtlenít és oldja a vízkövet. Ecetet lehet sok mindenből készíteni, de ha nem akarod, vegyél boltban, abból sokkal kevesebb kell, mert erősebb. 20%-osból kb 1-2 kupak egy mosáshoz.
Ha az alomszéket helyesen használod nem sokat kell használnod a súrolás nagyszerű találmányát. Sima öblítéssel, lötyböléssel megoldható, a többit a nap elvégzi.
Kivinni, na az feladat, főleg ha lóg a beled, és nincs erőd.
Kiöntés. Na itt 3 naponta egyszer lesz némi szaghatás.
De cellulóz ágyra öntöd (szalma, vagy fűkaszálék, levágott ágapríték) és kiöntés után azonnal takarod cellulózzal, vagyis kb 3 perc. Talán kibírható.
Ennél sokkal büdösebb amikor kijön belőled, és sokkal büdösebb egy Toy-toy, vagy egy kerti budi is - ami innen is látható NEM alomszék. Köze nincs hozzá.
A képlet egyszerű,
Ami rohad, az büdös -> Itt pazarolsz
Ami komposztálódik az nem büdös. -> Itt táplálod az Életet.
Ezért nem kell mérni - az orrod a mérce.
Van szag = rosszul csinálod,
nincs szag=jól csinálod.
Ha erdei altalaj illat van, akkor jó.Ennél egyszerűbb a világon nincs. Alomszék Without Water Closet WWC :D a névalkotás a ma pattant ki a fejemből reggel.
Tehát
- szag minimális kiöntésnél,
- takarítás 3 naponta,
- vízhasználat 1 WC lehúzásnak megfelelő 3 naponta.
- takarító szer házilag előállítható minimális idő és költség
- Az alomszék létrehozásáról később beszélünk, de sokkal kevesebbe fáj, mint egy WC kiépítése.
Akkor miről beszélünk??? Miért használunk most is WC-t? a világ nagy részén?
- mert kényelmes
- mert elviszi a szarunkat a szemünk elől
- mert nem a i dolgunk vele foglalkozni mi és hova kerül - de azért mi isszuk a levét szó szerint, mert a folyókba engedik (persze tisztítva, de erről Fuggerth Endre blogját érdemes elolvasni - pontosan mit is eresztenek a folyókba - az sok minden csak nem tisztított élővíz)
- mert eszméletlen büdös ha nem takarítod naponta
- mert sokkal több vizet fogyaszt mint amit mindenképp elhasználnál, hgy életben maradj.
- mert eldugulhat
- mert csőtörés esetén használhatatlan.
- mert ha nincs víz, akkor a természetes szükségleteidet nem tudod hol elintézni.
Hát ehhez csak gratulálni lehet. Nobel díj kedves Emberiség - Vállveregetés.
Nem kell aggódni, és a kényelemről se kell lemondani, és a saját ürülékeddel sem kell szembesülnöd, ha nem akarsz, a WC további pazarló, de mégsem annyira mint most, megoldása is készen van.
Következőkben beszélek arról is.
#alomszék #szennyvíztisztítás #Vízgazda #Vízönelátó #eautartcie #Vízgadasszony #alomszék #ürülék #talaj #ivóvíz #FE #FuggerthEndre

Megjegyzések
Megjegyzés küldése