16nap - elmélkedés a húsról és a nagyüzemekről meg a gerjesztett éhinségről
Valami megint történt...
Mintha megtáltosodtak volna a napok és vágtatunk a gyógyulás felé.
Kimentem sétálni, hiszen a szuper Doktornő is azt mondta: testmozgás, testmozgás, ami az elején elképzelhetetlen volt.
Azóta fényéveket javultam, de egy átlagemberhez képest még mindig erősen mozgáskorlátozott vagyok. Pl nem tudok létrára mászni, vagy egyszerűen lehajolni és még mindig gond a zokni húzás - ezért jó a kánikula, nem kell zokni.
Séta, nem duma. Csodás a tanya, ősdzsungel.
Egy gond van, eszement sok tennivaló van.
Eredetileg ez az év arra lett volna, hogy rendbe tegyek mindent.Talán még sikerülhet.
Ha visszakapom azt az erőm, ami még sose volt egyben, idő és erős és akarat és tudás és terv is.
Csodák is történhetnek, akár... Ma pl sikerült fűnyeső ollóval letakarítanom az útra benőtt csalándzsungelt. Legalább séta közben nem csípi meg a kezünket. A lábunkat még igen.
Nagy reményeim vannak, ha már én leszek az úrNŐ a testem felett. ---
(észrevétlenül a szólásainkba is belekódolták a pasiuralmat.. én leszek az úr a valami felett, ugyebár így szokás mondani, de nem ezen a blogon!) --- ebben az esetben végre beállítom magam egy erős, rugalmas, csodaszép formára. Isten veletek túlsúlyok , emésztési problémák, ételintoleranciák, allergiák és mozgásszegény élet.
Nem érdekel a vegánság - sose öltem emlős állatot vagy madarat saját kezemmel, képtelen vagyok rá. Van ilyen, egy nőnek nem dolga az ölés művészete, csak ha nincs férfi, aki megtegye. Eddig csak a nagyüzem ölt helyettem. Nem vagyok rá büszke, mert láttam a vágóhídi vágást, és látom a tömegtermelés nyomorát, a sok azonos állat egy helyen haszonra tartva - vagy inkább nyomorítva.
Rémálom. Ha marhahús lesz a megmentőm - ezzel valahogy el kell bírnom.
Azt találtam ki, hogy kistenyésztőtől fogok húst venni, bivalyos tanyákról. Drága lesz biztos, viszont tartalmas és amiben van életanyag, abból nem kell sok. Mértékkel kellene élnünk, és akkor egyből nem lenne gond a tömegtermelés, mert nem is lenne rá szükség, és akkor minden olyan mondvacsinált tákolmány, hogy ennyi embert nem bír el a Föld és nem lesz elegendő élelem, már egyből baromsággá válna, ahogy az is, jelenleg is, mivel a fenti igazságot kifelejtik belőle mindig.
Jó minőségű táplálékból kevesebb is elég.
Most persze azzal érvelnek sokan, hogy igen de a mai táplálék nem jó minőség.
Nahát, mintha ez megoldhatatlan feladat lenne. Tessék visszahelyezni a földre, nem a földbe!! a megfelelő talajteremtő anyagokat (pl emberi ürülékből cellulózzal képzett televényföld - közismert néven humusz, - és mindjárt lesz jó táptalaj, mindjárt nem kell vegyszerezni meg műtrágyázni meg gyomirtózni. Mert a Természetben mindennek megvan a maga helye és szerepe, a küldetése.
A gyomok felhozzák a mélyből a sérült talaj helyreállításához szükséges tápanyagokat.
A talajteremtő mezőgazdaságban megvan a tudás és tapasztalat hogy milyen sorrendben milyen társításokkal lehet nagyon gyors humusznövekedést elérni.
Amivel javul a klíma, mivel nem forrósodik és szárad ki a terület, nincs erózió, kevesebb munka, jobb eredmény.
Komolyan elgondolkodtató, hogy az összes ilyen technológiát üldözik.
Mintha azt akarnál elérni hogy gépekhez legyünk láncolva és rabszolgamunkán éhezzünk selejtet termelve.
🐰Az én világomban a növényevő állatok 🐔🐐szabadon legelnek, 🐏🐑🐃🐂🐄
🌽🌻🌾a nagyüzemi mezőgazdaság a táblásított gazdálkodásban gabonát termel,
de nem emberi fogyasztás a fő cél, hanem az állatok téli takarmányozása.
🌿🍆🍄🌰Aztán vannak a kiskertesek, akik a zöldségeket termesztik - divatos nevén biodiverzitás módszerével - vagyis növénytársítás segítségével a természetes életközösségeket másolva.
🍉🍑🍏🍒🍓 és persze a gyümölcsök is kiskertesek kertjeiben érnek, teremnek, hiszen csak úgy biztosítható a nagyüzemi technológiákból adódó károk elkerülése, kórokozók megjelenése, eltúlzott terméshozam a haszonvágy okán...
🍎🍓🌳🌱Kiskertekben emberi léptékben simán megoldható a vegyszermentes termesztés, és a forgatás nélküli használat, a talaj humusztartalmának növelése, takarásos gazdálkodás.
ezek mind lehetővé teszik az egészséges növények termesztését és az úgynevezett kártevők elszaporodásának megelőzését.
Kis kitérő a Kórokozókról:
Nagy titok, de csak ott van kártevő, ahol valami elromlott, gyengék a növények, nincs tápanyag a földben, kevés az élet feltétel. vagy épp eltorzult.
ilyenkor jönnek a gyógyítók - akiket kártevőknek neveznek, és a gyomok, amiket írtanak.
A mai átlag ember annyira nem érti a természetes folyamatokat, hogy nincs más választása, mint Istennek képzeli magát és mindent az uralma alá hajtani, amivel csak még nagyobb káoszt és kárt okoz. A istent játszó ember az igazi károkozó, az igazi KÓR a Föld felszínén... néha a mélyben is, sőt a levegőt sem kíméli...(lásd légi közlekedés minden károkozása) a vízről már nem is beszélve, amit nap mint nap halottá szennyez a szennyvíztisztítás téves gyakorlata, a vegyipari mérgek és a műtermékek, amelyek nagy része valóban műanyag.
Kitérő vége.
Fenti termelési terve és javaslat megvalósításával az embereknek lenne,
🌽🌻🌾a gabona és a szántóföldi növénytermesztés megmaradna a takarmányoknak. és egyből látható mennyivel kisebb területet igényelne ez.
🍣🍵🍲Rátaláltam a ketóra, ketogén életmód, ketogén diéta, hús, zsír és zöldség, és hurrá hurrá, étcsokoládé.
Utóbbi nélkül nem vágnék bele, semmiképp.
Többször elvégeztem azt a próbát, ha csak a lehető legtisztább kakaóból készült csokoládét ettem - cukormentesen többnyire, akkor simán fogytam, erőlködés, megvonások nélkül.
🍫Csokoládéból is kevés kell, hogy jól legyél, nem kell tonnaszám zabálni. Viszont az idegrendszernek életmentő és úgy egyébként is mindent karban tart - legalább is nálam.
Jó, hogy írom ezt a blogot, ha nem is olvassa más, csak én és néhány partvonalról szurkoló barátom, számomra egyértelműen látszik a fejlődés, a teljes reménytelenségből, félelemből, rettegésből, szorongásból ébredő és megszülető remény. Tisztul a kép, és a mozaikok összeállnak.
Kész kell legyek, mire ezt elérem. Készen kell álljak hitben és erőben arra az életre amire mindig vágytam, és amiről sose volt eddig igazi megvalósítható képem.
A hullámvasút ezen szakaszán csillapodtak a sötét kilátástalan völgyek mélységei,
csökkent a tünetek sokasága, erősségük visszább vett a hangerőből.
A mindennapi cselekvést nem úszhatod meg, ha igazán élni akarsz, és meg kell tanulnod, hogy ebbe a nem cselekvés cselekvése is beletartozik.
Kegyetlen nehéz volt idáig eljutni.
suhanok is tovább
mindenkinek jó élet tapasztalást kívánva...
Solyomaszony - Vízgazdasszony

#ketogén #életmód #éhinség #nagyüzemimezőgazdaság #kiskertesek #gyümölcstermesztés #zöldség #foslyme #életmódváltás #vízgazda #eautarcie #pálmaolaj #biodiverzitás #bélproblémák #fermentálás

- elegendő hús, és
- elegendő zöldség, amit télire a fermentálás módszerével lehetne teljesen természetes módon tartósítani.
- ha a Vízgazda vízgazdálkodását és ürülékgazdálkodását is megvalósítanák, akkor éltető víz is mindenkinek mindenhol elegendő!!!
- lenne természetes erdő, és lenne igazi természetes vadvilág, mert elférnénk, és nem kellene millió hektár számra pálmaerdőket ültetni az igazi őserdők helyére.
- az olajra sem lenne ilyen mértékben szükség, hiszen nem mű élelmiszereket kellene gyári technológiákkal előállítani.
🌽🌻🌾a gabona és a szántóföldi növénytermesztés megmaradna a takarmányoknak. és egyből látható mennyivel kisebb területet igényelne ez.
🍣🍵🍲Rátaláltam a ketóra, ketogén életmód, ketogén diéta, hús, zsír és zöldség, és hurrá hurrá, étcsokoládé.
Utóbbi nélkül nem vágnék bele, semmiképp.
Többször elvégeztem azt a próbát, ha csak a lehető legtisztább kakaóból készült csokoládét ettem - cukormentesen többnyire, akkor simán fogytam, erőlködés, megvonások nélkül.
🍫Csokoládéból is kevés kell, hogy jól legyél, nem kell tonnaszám zabálni. Viszont az idegrendszernek életmentő és úgy egyébként is mindent karban tart - legalább is nálam.
Jó, hogy írom ezt a blogot, ha nem is olvassa más, csak én és néhány partvonalról szurkoló barátom, számomra egyértelműen látszik a fejlődés, a teljes reménytelenségből, félelemből, rettegésből, szorongásból ébredő és megszülető remény. Tisztul a kép, és a mozaikok összeállnak.
Kész kell legyek, mire ezt elérem. Készen kell álljak hitben és erőben arra az életre amire mindig vágytam, és amiről sose volt eddig igazi megvalósítható képem.
A hullámvasút ezen szakaszán csillapodtak a sötét kilátástalan völgyek mélységei,
csökkent a tünetek sokasága, erősségük visszább vett a hangerőből.
A mindennapi cselekvést nem úszhatod meg, ha igazán élni akarsz, és meg kell tanulnod, hogy ebbe a nem cselekvés cselekvése is beletartozik.
Kegyetlen nehéz volt idáig eljutni.
suhanok is tovább
mindenkinek jó élet tapasztalást kívánva...
Solyomaszony - Vízgazdasszony

BoldogAsszony Tündérkertjéből. - Mosolytanyáról.
#ketogén #életmód #éhinség #nagyüzemimezőgazdaság #kiskertesek #gyümölcstermesztés #zöldség #foslyme #életmódváltás #vízgazda #eautarcie #pálmaolaj #biodiverzitás #bélproblémák #fermentálás

Megjegyzések
Megjegyzés küldése