20 nap

 Végre itt. A városból nézve a napom, elérhetetlennek tűnt. Az, hogy estére kiérjek végtelennek tűnő küzdelem volt. A 3. gyógyszer erősen hat az idegrendszeri tüneteket okozókra. Szédülés, remegés, bizonytalan mozgás. Pihenni kell, nagyon sokat. Kiviszed a szemetest és utána le kell ülni. Vagy összepakolsz egy táskát és lehet hogy utána le is kell dőlnöd mintha sziesztáznál. Ha el akarsz érni konkrét célt, ebben az állapotban nagyon eltökéltnek, mégis magaddal türelmesnek és engedékenynek kell lenned. Nincs más út. Ha nem pihensz, elejted, vagy elesel, kibillensz az egyensúlyból, és az rosszabb, mint 1 óra pihenés. Aki nem éli ezt, az el se tudja hinni, mekkora küzdelem ez - önmagaddal. Mert régenez pikk-pakk megvolt. Most meg gyenge vagyok, mint a harmat. 

 Sok ember álma erdőközepén élni. Ahol valóban karnyújtásnyira dalolnak a madarak. Ez önmagában terápia. Az eső elvonult. Maradt utána sűrű lomb erős aljnövényzet, buja rét. 

Ideértem végre. Megérte. Fogalmam sincs hogy megyek majd vissza, mert kell, mert van vállalt feladat. De már azt is megértettem, ebben az állapotban semmi sem kötelező. Tök mindegy hogy mit gondol a környezet, az állam, vagy a törvény. Ebben az állapotban, túlélés van, valódi harc magaddal és a baktériumokkal is, az életedért.