Születésnapomra szeretettel
(Előzen: majd javítom a hibákat, most csak írtam...-)
Köszönöm hogy kibírták a születésüket, a gyermekkoruk megaláztatásait és fájdalmait, a rengeteg veszteséget, háborút, temérdek önkényt és erőszakot, kisemmizést, és borzalmas élményeket amitől lehetővé vált, hogy én élhessek.
Köszönöm, hogy képesek voltak minden téves döntésből következp testi fájdalom és szenvedés elviselésére, amit mások hatalmi pozicióból elkövettek ellenük. Köszönöm, hogy a sok durva beavatkozéás ellenére is életben maradtak, hogy én is élhessek.
Köszönöm, hogy elviselték és kibírták mindazt a tekintélyelvű döntés és pénzhatalmi intézkedést és döntést, ami majdnem az életükbe került és nyomorukat okozta, ami súlyos beavatkozás volt a testeik természetes működésébe. Köszönöm, hogy kibírták az oltásokat, a fertőtlenítást a wc hódító rombolását, a vizek szennyezését és fogyását.
Hálás vagyok hogy kaptam ennyi évet, és van talán egy újabb amiben lehetőségem van jót tenni.
Szeretek mindent ami a kerítésen belül van de nem szeretek mindent ami a kerítésen kívül van.
Kérem adják meg nekem a jogot, hogy mondhassak nemet jogszerűen, mert magamtól is nehéz volt megtanulnom, hogy hogyan kell.
Csak a tömegtermelés hiteti el velünk , hogy értéktelen és filléres az életünk és azt is, hogy az állatok a növények nem élőlények, pusztán csak tárgyak. DE EZ NEM IGAZ- ez NEM A VALÓ.
Hazugságban tartott élet, nem élet, csak vakremény és vakhit valamiben ami valóban nem is létezik, csak festett képek, melyeket igaznak hiszünk.
Születésnapomra szeretettel magamnak:
Soha többé ne félj, kimondani hogy nem, nem akarod
Soha többé ne fogadd el a köszöntést, vagy a köszönést, ha úgy érzed, nem akarod, nem kell és fáj.
Soha többé ne tégy semmit ami fájdalmat okoz neked - kivéve ha a testi fájdalmad győzöd le hogy léphess tovább. A tested örül, ha küzdesz érte, vele ÉRTED. Érted? Értsd meg!
A tested a tiéd, Te kaptad, neked kell gondoskodnod róla a JO-GAZDA elve alapján. Isten ÁLDJA Jóska bátyánkat a fizikai szemmel nem látható világban, és a új testbe születettek közt is.
Soha többé ne félj, mert 200 ezer katonád tényleg vigyáz rád, és megszámlálhatatlan energia, Angyal, Mester, Vezető, Tanító, akik fogják a lámpást és világítanak hogy lásd az utakat, amik közül választhatsz.
A barátaid is tanítóid, valójában terlők ők, de te nem vagy bírka - bár a birka okos állat és képes csordában élni, tehát meglehetősen jó a természete, hogy ha képes erre.
Tanuld meg még a kedvemért, hoyg ne számítson semmi, bárki bármit mond az az ő bizonyítványa, nem a te ítéleted. Hiszen bárki bármit tehet, neked el kell fogadnod, akkor az a kevés amivel te esetleg nemtetszésüket váltod ki elfogadható kell legyen a világmindenségben.
Egyébként is microlény vagy a Mindenhez képest, de van annyi teremtő erőd, amivel a MINDENT KÉP-es vagy változtatni és változásra bírni. - mondhjujk úgy ösztökélni.
ÉLJ, és azt tedd ami az öröm érzését adja neked.
ÉLJ és ölelje meg mindent amit csak kedved van, akkor os ha az egy igazi élő MáriaTövis - hiszen belőle van a májad tisztasága. Életét adja, hogy te jól lehess. Megérdemel egy ölelést minden rokona.
Merj nagyon álmodni, és mert kicsi maradni közben.
Minden nap tegyél magadért és az álmaid megvalósulásáért.
NEM BAJ, ha nem sikerült, de legalább tettél érte.
Fogadd el, hogy úgy nézel ki, ahogy, ez változhat, ha már kész leszel rá, változtatni is fogsz, ha mágsem, akkor sincs semmi baj, hiszen eddig is kibírta a tested. Azért lehetnél picit jobb gazdája is, de Ő érted van, nem másokért, nem másoknak akar megfelelni, csak téged szolgálni, de azért tényleg ideje lenne JO-GAZDÁjának lenned. Én az elmúlt sok évi ÉN, bízok és hiszek BENNED, Te örökéletű létforma, aki lényeged sosem vesztetted el, csak néha azt játszod hogy nem emlékezel tökéletesen.
Én az elmúlt évek tapsztalata, TUDOM, hogy minden úgy lesz jó, ahogy lesz, bárhogy is lesz majd.
HA fáj, gondolj rá, amit érgóta tudunnk már - minden “csak” tapasztalat. Azért születik és azért éled, hogy gazdagítsd a tapasztalati létet, semmi több, nem rossz vagy jó, egyszerűen csak van.
És az az öröm ér, hogy megéllheted.
A szomszédnak meg mondd meg legalább gondolatban, hog gyakorolja azt a köszönést még, ha azt akarja, hogy foigadd is jó szívvel. Agresszioónak többé nem enegedünk, se a múlt okán, se a jövő tapasztalásának gazdagítása okán.
Jogom VAN NEM-et mondani, és jogom van NEM kérni a buta agresszióból.
Jogom van örömben élni, és ez csak rajtam múlik. - Ezt tartsd szemed előtt, a szívedben.
Tudod, hoyg szerethető vagy, hiszen látod azokról akik körülötted élnek, éltek és szerettek, szeretnek, és ma is mindennap TÉGED választanak. Neked szentelik az időt.
Ja, igen, és jogod van eldönteni, kire szánsz időt, abból ami még van.
Nem kell - nincs kell - csak meghalni kell a testnbek egyszer, Az kell, a többi nem valódi kell.
Ja de pisilni is kell, meg üríteni is kell, de csak ha tovább akarsz élni, különben az se kell.
Köszönöm még egyszer a teljes dinasztiámnak, az egész családomnak, jelentsen ez bármit is valójában, hogy éltek, szerettek, teremtettek, és az öröm érzés képességét a genetikáimban is megőrizték nekem a sok-sok évtized, évszázad, évezred alatt, a sok millió giga sejtben ami a testeinket aélkotta és továbbéltette az érzést , hogy ÉLNI ÖRÖM.
Boldog születésnapot magamnak, HÁLA minden Ősömnek Köszönönet és Hála Istennek ( a Termetőnek)
És nagy-nagy ölelés és hálás köszönet mindenek Anyjának a VÍZnek a LYÓ-nak FöldAnyának BoldogAsszony Teremtő álmának, hogy még itt lehtek és élhetek a Mindennapi örömömben, ami csak rajtam múlik,
....de azért egy kicsit mégsem :)
Barátaimnak!
Carpediem!!! És most mindenki feláll az általa elérhető asztalra
És megpróbál nem leszédülni róla - majd körülnéz,milyen csodás is minden körülötte.
Ha képes leszek lemászni onnan szédülés nélkül akkor találkozunk még, ha nem akkor így jártam, de jó móka volt/lesz.
Ölelés, táv és fizikai, és felőlem lehetsz oltott vagy beteg vagy oltatlan, én akkor is megölellek, ha a közelembe jössz :)
Szóval jól vigyázz!
Ember, a világ a két kezedtől sír
Egyikkel a kerted ásod(és ettől pusztítod az életet)
A másikkal a sírt(ha leteszed a hullát a földbe mérgezi a talajvized és rombolja a talajéletet)
A másik, tudod bőven várhat még (sose áss, semmiért)
Építsd a kerted hát tovább( építészek füleket áthangol, HAGYD ÉLNI, a természetes kerted, hagyd felnőni)
S közben a mindent jól vigyázd! (Hagyd békében ÉLNI!)
Ui:
- és NEM, nem kérek az oltásaitokból soha többé -pont elégszer voltam már kísérleti patkány és nyúl.


Megjegyzések
Megjegyzés küldése