Pasteur vs. Bechamp
Azt hiszem megértettem, miért volt jobb marketingje és PR-je Pasteur-nek, mint Bechamp-nak.
Az emberek harcolni akarnak valami ellen, azt jobban szeretik mint belesimulni valamibe.
Jobb ha külső ellenséggel kell küzdeni, mintha önmagukban kell rendet és rednszert tartani egészségesen.
Amikor ugyanis a külső támadók illulziójával vannak elfoglalva, akkor nem kell saját belső dolgaikkal foglalkozni, az nem látványos, nem lehet ünnepelni, hoyg én egészséges vagyok.
Auzt lehet ünnepelni, hoyg megvívtam a csatám a hazámért, házamért(test) és felépültem a betegségből.
Azt nem díjazza senki hoyg egész életében egészséges maradt.
Csak azt díjazzák, hogy túlélte a kolerát.
Az senkit nem zavart kivéve Bechamp-ot és azokat akik megértették a gyakolratban is bizonyítható elméletét, - hogy valójában a kolera csak egy állapotjelző, nem pedig okozója a beteg állapotnak.
Az ember kapott a kezébe egy nagyon hasznos gyógyszert - úgy nevezik antibiotikum, ami valóban öl.
Amivel a bakteriális állapotjelzőket le lehet nyomni addig a pontig hogy a beteg végre újra dolgozhasson magáért, hiszen böjtölésre kényszerül, többnyire elveszti a szaglását, amitől nem kíván enni, és még folyadékot is csak immel-ámmal vesz magához. Ez a természetes böjt, amire az eltolódott, mondjhatjuk elszart szervezet kényszeríti a torony vezetőjét, vagyis a testben lakozó tudatot.
Hagyj végre rendszerezni, rendezni, takarítani, pihenj a rohanásból pihenj, aludj eleget.
Aztán a beteg ahogy egyre jobban lesz, mozogni akar, ez is segíti a tisztulást, a méreganyagok távozását, míg végül a test visszaszerzi, nem tombolán nyeri vissza, az életerejét, mire újra képesek haladni az energiák a csatornákon és az elektron egyensúly helyreáll. Végre visszatérünk a SP - vagyis egészség ponthoz.
Ebben a baktériumok felé eltolódott állapotban segít az antibiotikum - segített addig amíg lépten nyomon nem azt ettük az ételeinkben és ittuk a vizeinkkel.
Mi a helyzet a vírusokkal? A vírusok ellen nem hatnak az antibiotikumok, ott geyetlen dolog segít, ha a szervezet felborult egyensúlyi állapotából a pihenés, böjt, és sok-sok egyszerű tisztító folyadék hatására képes legyőzni a szaporulatot. Magyarul gyorsabban helyreáll a sav-bázis és oxido-redukciós állapota, mint ahogy eluralják a szervezetet a vírus leszármazottai, mutánsai, és társaik, amik még a legyengült szerevzetben ilyenkor életre kelnek.
Csak mert rengeteg ma kórokozónak nevezett baktérium és vírus békésen él bennünk, alvó állapotban és akkor ébrednek csak fel, amikor a táptalajunk megfelelő.
Ezt nagyon nehéz az embereknek elfogadni, hiszen iott csak maguzlk ellen kellene küzdeni, magukkal és szokásaikkal szembenézni, ez szinte elképzelhetetlen, mert nem nyilvános, és nem hoz anyagi hasznot, nincs külső ellenség és nincs félelemkép.
Az embereknek külső ellenségkép kell, azt nem tudják elfogadni hogy magukat tartsák rendben, ez túl neház számukra. Szembenézni azokkal a rontásokkal amiket magukkal tesznek, ami olyan állapotba sodorja a szervezetüket, ahol a vírus sé baktérium feléled, vagy ha tényleg külső akkor képs lesz bejutni sé szaporodni - na ez nem megy, mert ez belső munka.
Az ember akkor vágja el az ujját, ha nincs jelen, és nem figyel oda arra amit tesz.
Akkor szenved balesetet, ha túl vakmerő, és nem fogadja el a természet törvényeit. Feszegeti a határait - mint egy kisgyermek. -ezzel nincs is baj,
A gond akkor kezdődik, amikor azért kell védőoltás, mert nincs egészséges élelem és nincs éltető víz.
A gond akkor van, amikor nincs megfelelő minsőégű és tartalmű élelem, és nincs olyan víz, ami segíti a szervezetet a méreganyagok a salakanyagok távozásában.
A gond akkor van ha túlhajtjuk magunkat és nem pihenünk, nem mozgunk eleget és külső gyógyszerektől várjuk a helyzetünk rendezését. Végül az általános társadalmi rosszullétre és a hibás táplálkozásra védóoltásokat veszünk magunkhoz a legyengült és elfuserált, elpazarolt életerők miatt legyengült testbe bevisszük az ellenségképet egy inejkcióval és azt mondjuk nesze küzd, ismerd fel az ellenésget, ő most geynegébb mint te, most majd jól le tudod győzni és ha legközelebb jön, akkor könnyen felismered.
Ezt mondjuk, ahelyett, hogy megtanulnánk a természetbe simulva egészségesen élni.
Ezt mondjuk ahelyett, hogy végre befejeznénk a nagyüzemi környezet károsítást, a nagyüzemi állatartásnak nevezett hadipart, ami kíméletlen kegyetlenséggel taszítja haszontárgy sorba az élőlények tömegeit. Ahol kiscsirkékat élve darálnak, ahol teheneket kifordított nyakkal várakoztatnak órákat teherautókon, akik előtte hektószámra hatalmasra fejlődött tőgyeikből adták az antibniotikummal dúsított tejeszerű nedvet. Szerencsétlenek felállni nem tudnak már, emelődarukkal teszik őket a szállító járművekre, és néha rosszúl helyezik fel őket a nyakuk a vállaik közé szorul fuldokló állapotban várják a megváltó kínhalált. Ezt teszed haszonelv. Ezt teszed üzleti morál, ezt teszed árútermelés és élelmiszerIPAR.
Az életet nem lehet iparosítani.
Az életet nem az ember irányítja, azt csak szolgálni lenne szabad, a hozzá méltó létezéssel.
Az emberi haszonelv és a higiénikus ideológia, ami a fenti külső harcra késztető háborúskodás illóziója, mégis kedvelt képe, csak arra jó hogy módszeresen kinyírjuk az életfeltételeinket adó ÉLŐ VILÁGOT.
Ezt persze FöldAnya sose hagyta, amikor az ember olyan mértékben a kibillenési állapotba vezérli önnön létezését, hoyg az már elviselhetetlen FöldAnyának, aki egyébként egy nagymama és szelíd édesanya módján terelget és támogatat és végsőkig kiszolgál bennünket, már nem tudja elviselni, akkor egyszerűen ledob magáról, eltemet, eláraszt, megfagyaszt és felforral.
És ezt a halálnemet már nem az ember választja majd. Ettől biztosan nem véd meg a védőoltás.
Ettől csak a saját józan eszünk védene meg, ha még lenne, ha belátnáénk végre hogy NINCS KÜLSŐ ellenség, csak ellenségKÉP van, amit mindenki bekajált, és olyan módon a tudátaba illesztett és engedett beprogramozni, hogy onnan kitenni csak bátor és józan elmével és helyes napi gyakorlattal lehetséges.
Nem fogjuk tudni egy csapásra megváltoztatni a fogyasztói társadalmat, a tőzsdét vagy a pénzvilágot.
Ezen csak kis lépésekben lehet változtatni, ha mindenki aki csak teheti eléri hogy elgyen éltető minőségű vize, helyesen a talajra adja vissza az ürülékét, végtermékeit, akár állati akár emberi, akár növényi végtermékekről van szó, és helyesen a talajra vezesse ki ürülékl mentes használt vizeit.
Ez egyszerűen megtehető, a lehetőség mindenki számára adott, méga legszegényebbeknek is ha összefognak és változtatnak a csilli-vili vágyaikon. Ha egyszerűen csak boldogan szeretének egészségesen élni.
Nem a fitt-terem bérlettől leszel erős, hanem emeled a súlyzókat és mindennap gyakorolsz. Ehhez nem kell súlyzó, ehhez elég ha naponta megemelsz pár olyan dolgot, ami a kezedbe kerül, pl könyvek - amikben a valódi józan tudás van. Esetleg el is olvasod, és urám bocsá’ meg ius fogadod és megcsinálod amiket bennük olvastál.
Nagyon ajánlom elolvasni - még könyv sem kell hozzá - Professzor Úr Országh József www.eautarcie.org/hu oldalát, ahol a létalap teremtés alapjai tudományos alapokon a gyakorlati életben megvalsóítható módon elérhetők. A megvalósításhoz szükséges tudományos de közérthető ismeretek, és a gyakorlati oldal alapjai olvashatók.
Megírta könyvben is bővebben. Országh József a VÍZ és a GAZDÁJA címmel 2020-tól elérhető.
Leírta a megoldást a vírusok elkerülésére is. Tessék szíves elolvasni - az Ő megoldása nem a harc, hanem a józan életvitel.
Nem kell harcolni, oltani csak és kizárólag magunkat rendezni, rendben tartani. Jó beltartalmú és megfeleő minőségű élelemmel és ÁRTALMATLAN minőségű vízzel a mosáshoz, mosogatáshoz, fürsédhez - bármi tisztítéshoz, és kizárólag az iváshoz, főzéshez és kisbaba fürdetéshez használatos ÉLTETŐ minőségű vízzel, ami olyan paramétereknek is megfelel aminek a jelenleg ivóvízként elfogadott víz nem tud teljesíteni.
Ember - gondolkod - és cselekedj józanul.
Nem kell harcoilni, engedd el a külső ellenségképet. Küzd magadért MAGADDAL.
Alakítsd ki a természet tápláló szokásaid. Ismerd meg a valóban tápláló és gazdagító életet.
Ami pénztrásádat is gazdagítja, de első sorban az egészégben tart meg nem csak téged, de az egész ÉLŐ-VILÁGOT.
Tiszetlettel kérem a fentiek alapos átgondolását és emésztését.
Köszönettel:
Szijártó Csilla
Magyarország első JO-VÍZÖNELLÁTÓ képesítője. :)


Megjegyzések
Megjegyzés küldése