Anyák napja - totális háború FöldAnya ellen

 Május első vasárnapján, ami az Ígéret hava sok millió gyermek köszönti Édesanyját, vagy nevelőanyaját, nagymamákat, dédmamákat szerencsésebbek ükmamákat is.

Millió és millió gyermek gondol, tesz, érez, Anyja iránt tisztelettel, szeretettel, hálával.

Épp egyetlen anyát gyilkolunk minden nap.

 Mindannyiunkat végeláthatatlan türelemmel és belenyugvással tápláló Földanyát, akit nem veszünk Anya számba.

Gyilkoljuk gyermekeit, testvéreinket. Sebet ejtünk a testén nap mint nap, kiszívjuk a vérét, minden nedveit és belső szerveit nap nap után tépjük ki a testéből.

Képtelenek vagyunk elfogadni a táplálékot, amit önként magából ad nekünk teljesen ingyen, munka nélkül. Gaznak nevezzük a gyógynövényeket és kórokozónak a takarító és helyreállító seregeit. (Baktériumok és protozoák és társaik, rovarok, bogarak, gombák stb.)

Ehelyett végtelen öntelt okossághitünkben, szántunk, vetünk és aratunk, mérgezünk és vegyszerezünk, műanyagokkal tömjük tele a világot, legyen az akár műtrágya vagy petpalack. Égetünk, füstölünk, erdőket gyújtunk fel, mert képtelenek vagyunk megtanulni a természetes folyamatok hőtermelésével élni és elveszünk mindent a testvéreink elől. Életteret, élelmet és az iható vizeket is, felszínen és a mélyből egyaránt.

Elszennyezzük Anyánk testét. Bőrét letépve, őt megnyúzva megszüntetjük az immunrendszerét.

Ezer sebből vérző, lassan levegőt venni sem tudó Anyánk sikolyát meg se halljuk, hiszen csendben szenved Ő. Utolsó lehelletig táplálja ezt a borzalmasan ostoba és romboló technokrata emberi világot. 

Közben megszakad a szíve többi gyermekéért, akiket tékozló testvérük feláldozott a hatalom és a pénzmámor, képzelt gazdagság oltárán.

• Feláldoztuk az ERDŐségeket, feláldoztuk a mezőket, a folyókat, folyamokat, patakokat, forrásokat, a Tengereket, óceánokat.
• Kiírtottunk millió állat és növényfajt. Elpusztítottuk a Föld mélyén lévő hűtő és kenőanyagokat azzal hogy a felszínen elpuffogtatjukés elégetjük mindet, és a levegőbe locsoljuk aminek a mélyben van HELYE és SZEREPE a felszín alatti vizeket.

Anyánkat egy évben egyszer legalább meglátogatjuk, legalább gondolunk rá, - elkeserítő nap ez,  felejtés ünnepe. Hiszen ha nem lenne, temérdek ember még csak fel sem hívná az anyját soha egy évben.

Mindennek adunk nemzetközi napot, amit úgy egyébként pusztítunk, igyekszünk megfeledkezni minden más napokon a létezéséről is.

Az anyaság, áldás és átok is lehet. És itt nem az Anya dönt, miként éli meg.

Csimotái tiszteletén múlik jövője, ki önként, ki kényszerből(gondoljunk itt a tenyészállatokra, lett légyen az “normális” tényésztőnél vagy szaporítónál, mindkét esetben kényszer az anyává válás, mindkét esetben szülőgépek az adott egyedek, még ha csak baktérium tenyészetről beszélünk is egy szabályozott labor petricsészéjében.) áldozat szerepet vállalva, mindenét gyermekének adva, saját élete árán is táplálja magzatait. Az igzai anya, nem diktál, nem ver, nem bánt, de terel, ráirányíítja gyermeke figyelmét a szépre, az egészségesre, a jólétben megtartóra.

Védelmet és élelmet jelent gyermekeinek.

A civilizáció alkonyán felismerhetnénk már, hogy van Föld Anyánk. Létetik és ÉL.

Aki nélkül nem tudunk élni itt a Föld nevű bolygón. 

Hiszen részei vagyunk csupán, alkotó részei. Mit is alkotunk számára? Mivel járulunk hozzá egészségéhez? Vagy tán romblunk mindent oktalanul felégetünk, pazarlunk, magunk létfeltételeit adó mindent is pusztítunk?

FöldAnya végtelen türelme még a maroknyi kis facsorportokra is, -miket kegyeskedünk meghjagyni a betondzsunmgelekben, - képes esőt adni a földeknek, és táplálni a folyókat.

Még képes a mélyében égő izzó magmát önmagában tartani, hogy ne robbanjon rá szeretett gyermekei otthonaira, se rájuk magukra.

Hol az ember felhyag önkényes kizsákmányoló tevékenységével, ott azonnal belefog testvéreinkkel a baktériumokkal, talajlakókkal, magincokkal és állatokkal a hely rekultiválásába, csak hoyg ő milliárdszor gyengédebb, füvesasszony tudádásával élőbb, éltetőbb ÉLETTERET alkot, mnt arra ember valaha képes volt, van, lesz.

Nekünk Anyák napja kell hogy Édesanyánk eszünkbe jusson, mint az életünk forrása, kezdete, indítója.

De ki gondol FöldAnyára, kinek jut eszébe ez a nagyszerű LÉNY, aki mindennap ellát bennünket élelemmel, védelemmel és a vizeit mind szabadon elérhetjük, 

MINDEN nap basározzuk, szennyezzük, kínozzuk Őt cserébe mindezért. Vízbe dobjuk bélsarunkat és összehugyozzuk a tenger a levegőt. Egy láncdohányos szenvedélyével füstöljük el az erdőket. Minden szennyünket vizeibe ürítjük. 

Ki hagy a kertjében érintetlen szabadon virágzó, “gazosodó” életteret az apró parányoknak legalább?

Melyik forrás, mező, szántó tulajdonos hafógyja élni az életet a maga természetes termplomában?

Ki az, aki felfogja egyáltalán hogy a Anyánk bőre nem köztulajdnon, és nem magántulajdon?

Hogy ami a Föld maga, belül a bolygó testében és a felszíni bőre a földkérek az erdők, az nem lehet tulajdon, sem a rajta élő testvéreink - az állatok és növények és mindenféle paránylény.

Meddőségtől szenvednek gyermekeink, és nem vesszük észre, hogy mindezt mi magunk okoztuk és zúdítjuk végtelen önkény kondérokból fejeinkre s fejeikre.

Kitépjük állataink nemzőszerveit, azon a címen, nehogy az oktalan ember szülőgyárba fogja őket. Nem az oktalan embert képezzük át a termész tiszteletére, és mutatjuk meg neki tapasztalással, milyen az amikor bezárva tart egy állatot és mocsokban kényszeriti utódok létbehívására. Ehelyett az egészséges testvéreink minden nemző szervét kitépjük testjeikből, és csodálkozunk hogy meddők lesznek gyermekeink. 

Miből gondljuk, hogy tetteink következmény nélkül maradnak?

Anyák napja, ünneplő öltözött emberek, a mélyben hömpölygő mocskos tartozástömeggel lelkeikben felköszöntik a még élő vagy már eltávozott édesanyjukat. 

Méglehet, MÉG VAN természetes anyánk, és jó lenne ha emlékeznénk rá, hogy 

van TERMÉSZET ANYÁNK is.

Ha majd eljő az idő, ami már létezik hogy lombikban foganunk és orvosok.     Vagy gépek döntik el ki szülhet, ki élhet, és az ember anyákat is csak eldobható eszköznek fogják majd tekinteni, akkor talán megérti ez az oktondi önkényúr hatalmaskodás, hogy becsapta önmagát és megölt minden valódi életet.

Remélem addigra FöldAnya a megfelelő irányba tereli kedves gyermekeit, s a tékozló fiú végre felismeri vétkeit, s hazatér anyja ölelésébe törleszteni a mérhetetlen adósságát.

Hagyja felnőni az erdőségeket, befejezi a vizek és a talaj szeméttel feltöltését, 

Elkezdi végre eltakarítani önmaga mocskát - úgy hogy közben ezzel nem okoz már több kárt és nem rombol le több életteret. 

Remélem eljön az idő amikor az Életközösség védett tagja lehet újra a már felnőtt és bölcs ember. 

Jóllehet akkor már a veszélyeztetett fajok körébe tartozik majd, a kihalás szélén ácsorogva várhatja az utolsó kegyelem döfést, hogy örökre elsűllyedjen egy letűnt kor Marina árának mélységes fenekén.

2023. Ígéret hava - első vasárnap. (7.)