Rutin

 Minden reggel elgondolkodom, miért keljek ma fel, miért is ne maradhatnék az ágyba és soha többé fel nem kelve halnék meg ott békében.

aztán persze az emberre rájön a szűkség - szűk lesz a hugyhólyag a vizeletnek, ami nem tudja még hogy hogy ogok dönteni a végén, de reménykedik, hogy kiengedem dolgára.

Általában Ő nyer. Eddig még Ő nyert minden nap.

Végül nem amradok az ágy kellemes nyugodt melegében és felkelek.

Következő döntési pont, miért is a WC - amikor itt az alomszék.

Mert nem mentem el faforgácsért, már 2 éve… mert fáj, a lábam, nehéz lélegezni és egyébként is nekem kéne összegyűjteni ami sok-sok por és még több fulladás.

Saját kertből is begyűjthetem, persze, akkor meg darálni kell. Az itteni aprítő kb 5 éve nem működik, bekapcsolom, lekapcsol, nem éri meg javítani mert nem is lehet roncsolás nélkül szétszedni.

Másikat venni túl sokba kerül - tehát marad a wc - az még használható, pazaroljam én is a vizet és növeljem a folyók szennyezését a szennyvízipar fogjaként.

Mindennapi döntéseink nyomora.

Aztán nagy nehezen felrángatom magamra a ruháim. Mindig is utáltam felöltözni, már gyerekként is. Csomó macera. Mit mivel, és az a sok rángatás… Sose jön fel egyszerűen. 

Így a délen túl, már kialakult hogy tudok egyszerűbben. Minden ott van helyben a wc mellett, egy szekrényben. Meg ott hagyom este egy hokedlin. Ez néha nem jó megoldás ha súly kontrollt akarok reggel a mérlegen. Akkor csak pár alapvető dolgot szabad magamra rángatnom, hoyg reális legyen a mérés.

Aztán kókadozva megcsinálom a capuccino-t mert finom, tudom hoyg nem olyan jó ezt inni, ipari szemét, de erre a kis időre már, legalább ennyi örömöm maradjon.

Miért kínzom magam? Miért rombolom a testem? Mozogni már fáj.

Talán csak elkezdeni a mozgást fáj. Minden ilyen alkalommal válaszolok arra a kérdésre, élni akarsz még?

A legtöbbször nem a válaszom.

Ha Csoki vagy Virág itt lennének vagy Őszapó vagy Mani, akkor Igen lenne. Nekik nagyon sokat jelentettem. Csoki én voltam, és én Ő. Virággal olyan kötelék fűzött össze amiből km-ről is éreztük egymást. Váreim voltak mind. Őszapó életéből annyi mindent mulasztottam el mint ha egy fagyiból csak az illatát kóstolnám, a nehéz dolgokban azonban mellette voltam, és a végén talán megadhattam neki amire vágyott, tapodtat se mozdulni mellőle. Mani - a sok-sok labdázás. Ő nem fáj annyira, mert viszonylag több időt töltöttem vele. 

Most kivonom magam az életemből, hoyg írhassak. Minek? Kinek? Lehet hogy teljesen hiábavaló az egész. Talán lesz belőle annyi bevétel, amiből meg tudom venni a vitaminjaim és felépül a saját TELESŐ-nk, most hogy végre eldöntöttük hogy hova és hogyan maradunk.

El kell engednem a saját kupim, a saját birodalmam, amiben már csak járóösvények vannak amúlt fájdalmai közt megmaradt keskeny ösvények. Néha térré szélesednek, amibe még be tud áramlani az életöröm - a jelen, a most öröme. Ritka már ez.

Többnyire kutya fromát ölt, néha egy barát, szerelem. 

Ritka már az idő. Légüres térben bolyongok a cél felé, ami nem más mint a halál.

Az életről írni bezárkozva a saját múltaba, vicces.

Úgy tűnik a Nagy Rendező nem enged továbblépni amig fel nem dolgozom ezt a sok szart. 

Ideje bevonzani a növények bölcsességét és átszűrni az életbölcsesség szövetén saját szarom maradványait. El kell tudnom dönteni mi ehető és mi nem, mit kell becsomagolni hogy soha többé senki élő ne férjen hozzá. Égetni nem szabad. A füst mérgező gáz. Fojt. Megfojtja a madarak röptét,  aszárnyalás. Igen a tűz örökre megváltoztat, örökre elzárja előled az emlékezést. Csak mások emlékeiből rakhatod majd össze a magdtól elégetett képet. Már nem akarom.

NE! SOHA TÖBBÉ MÁGLYÁKAT! 

SOHA TÖBBÉ BOMLÁST ÉS ROTHADÁST.

Bármilyen kegyetlen is, át kell rágnom magam a múlt káoszán és szerves szivaccsá rendezni minden történetet, ami képes megtartani az életet a táptalaj szövetében.

Ez a feladat, a komposzt, a szerves szivacs csodája. Ki kell teríteni a lapokat, hagyni hogy a Napfény, az Esőasszony és FöldAnya parányai segítsenek átalakítani táplálékká minden szenvedésem, veszteségem fájdalmát hogy táplálhssam a mostot és a jelnet és az elkövetkező csodás jövőt.