ÖR ajánló


 

Ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel...

Komolyan.

Nem fogsz tudományos ajánlásokat millió hivatkozást kapni tudományos mérésekre, nem leszek pontos a kifejezésekben mert azt látom hogy "egyszerű szavakkal" ráadásul magyarul jobban értenek az emberek.

Akinek kell a techno science (technológi és tudomány újdonságai és eredményei) rész az ne vegye meg a könyvem és ne is olvassa el másét se aki megvette. Nem neki való.

Őszinte könyv - könnyen lehet, hogy vannak benne túlzások - hiszen nem vagyok tökéletes, és ezt el is énekeltem egy céges bulin, valamikor réges-régen meglehetős próbára téve a kissé illuminált társaság hallóidegeit - de kibírták még a Nagyfőni is. Ölellek G. innen is - mindig mondtam, hogy egy nagyszerű céget hoztál össze, a hibákat meg ismerjük, de az I..R Őrangyalai vigyáznak Rátok. 

Kinek való - kinek szánom, kiknek a kedvéért írom.

Egyrészt, mert ellenállhatatlan késztetésem van, hogy írjak - ennyi, kész, nem bírtam tovább.

Másrészt, azoknak a bátor és józan nyitott szívű és elméjű embertársaimnak, akik már eddig is biztattak és akikről reménykedve tudom, hogy léteztek, OTT KINT a világban.

Ebben az őrült sebességgel  pörgő forgó káoszban, amiből kilátni a háborgó víz felszínére szinte lehetetlen, de mi mégis megtesszük és felkapaszkodunk egy bárkára - ami vagy jó, vagy nem, vagy nekünk való, vagy nem. "de ez biztos".

Én remélem, hogy az a bárka, amit képletesen alátok tolok, de legalább is igyekszem megmutatni, hogy létezik, az nektek jó lesz - ha nem is örökre csak a kezdetekhez vagy egy lépéshez, de szolgálni fog benneteket.

Azoknak szánom, akik álmodoznak bár, de nem állnak meg itt az álmok rózsaszín felhőin lábat lógatva, hanem alászállnak a való világba - ami persze egy köz-megegyezett hazugság - de erről később talán - hanem hajlandók, és ami ennél is fontosabb KÉPesek tenni érte, hogy úgy éljünk, hogy a létünk által az élet jobb és több legyen, ne kevesebb.

Ez utóbbi az Ősmagyarok szellemisége - lásd Ártéri gazdálkodás a Duna-Tisza mente népeinek gazdálkodása. Vagy az Épített tájak népei - lásd Tolna Baranya Somogy dombvidékei.

Azoknak írom, akiknek csak egy kis lelkesítés és néhány gyakorlati példa kell, hogy legyen elég Útmutató és iránytű a "hogyan?"-hoz, a "honnan kezdjem?"-hez és a "Hova szeretnék eljutni?"-hoz.

Azoknak, akik látni szeretnének egy KÉP-et, ami KÉP-esít, hogy megvalósítsuk azt a világot, amit Mesterem megálmodott, és ehhez bátran mondhassuk Jöjjön el a Te OrszágHod - ahogy Géczy Gábor barátom méltó megemlékezésnek címéül adta ezt a mondatot, Országh Jóska bátyánk emlékére.

Igen, azért írom ezt, hogy Jöjjön el a Te Országhod, mert én tudom, hogy az JO (Joseph Országh)

Én élem és tapasztalatom hogy ez JÓ

és innentől a könyvemben a jó szó az JO lesz mert Ő volt maga az igazi JO - olyat hagyott itt nekünk olyan hagyatékkal áldott meg bennünket, aminek megélése valóban a világbékéhez és minden olyanhoz vezet amiről a szépségkirálynő jelöltek csak beszélnek, de igazán nem hiszik el.

és ha még nem unod az érzelmi és melankolikusan áradó, teljes turbó mix stílusom, akkor álljon itt a Professzor úr Úr könyvéből terjedelmi okokból kimaradt Útmutató igazi először megírt fejezete, az a fejezet, amit felolvastam számára és Ő csodálattal hallgatta, és tetszett is neki. Azonban úgy gondoltam, írok egy sokkal rövidebbet, mert A Könyve (Országh József: A víz és gazdája) róla és a rendszeréről szól, nem az én általa megálmodott jövőképemről - bármilyen szép is az. ( az említett könyv sose jött volna létre nélkülem és ha létre is jön sose lett volna annyira az övé mint így, mindenben az volt az elvem, hogy olyan legyen amilyennek Ő szeretné, háromszor írtuk és szerkesztettük át - valójában ennél többször, és kétszer akarta lemondani a kiadást, pedig a magyar nyelvű könyv volt számára a legfontosabb, hogy a magyar embereknek legyen érthetően elérhető, neki a szívében a magyar emberek boldogsága és jóléte volt a legfontosabb, csak belga mintára sose akart senkinek ellenérzést kelteni és ezért mindig hozzátette hogy Ő ugyanúgy szereti választott hazáját Belgiumot és az ott élő embereket mint a Kongó népét is és a magyarságot is.) Hálást adok a Jó Istennek, hogy Belgiumig vitte és a belgák adtak esélyt és lehetőséget számára az afrikai életéhez - mert ezek nélkül a rendszere sose jöhetett volna létre. Soha. Ez volt a sorsa és az útja és beteljesítette.

És amikor felismertem hogy ez a rendszer mi és mit tud és mit szolgál - akkor nem tudtam többé máshogy nézni a világunkra, csak a VÍZÖNELLÁTÓ szemléletén át.

mert ez az egy út és mód van ami képes megtartani a civilizált emberi létet a Föld nevű bolygón.

Tetszik vagy sem, ez van. Minden más próbálkozás ami ennek a szemléletnek ellent mond, vagy csak részeiben valósítja meg az sajnos az öko-bull-shit jelzőt aggatja magára.

Én ebben nem csak hiszek, de látom és élem is. Bár bőven van még hova fejlődnöm.

És visszatérve kinek való, ha elfogadod, hogy ez egy út, amin van pontosan 6 lépcső (ide a rajzom)

és elfogadod, hogy ezeken a lépcsőkön fel tudsz menni egyenként lépésenként, akkor én most meg tudom neked mutatni hogyan csináld. (elnézést a tegezésért, de tapasztalataim szerint kb korombeliek és nálam fiatalabbak azok, akik nyitottak erre, az idősebb korosztálytól azt kérem bocsássák meg nekem kérem szépen, a közvetlen hangvételt)

akinek erre van szüksége, na pont nekik való a könyvem.

Előrendelheted ITT 2022.február 28-ig 
Nem kerül könyvterjesztő hálózatokba - korlátozott példányszámban lesz elérhető.
és nem fogom online kiadni - bocsi - 

Szeged, 2022.01.06.

Szijártó Csilla

alias Solyomasszony

Mrs EAUTARCIE





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések