A Sivatag Fehér Tigrisének

 Azt gondoltam mindig itt leszel nekem...

Azt gondoltam igaz, elhittem, és hittem neked, még mindig hiszek neked.

Azt hittem mindannyiunkat túlélsz, bár sose kívántam neked még ekkora szenvedést, hogy végig nézd a végpusztulást, és a temérdek jóbarátod halálát is.

Nem maradtál egyedül, odaát is jó barátok fogadnak és ideát is jóbarátok síratnak - egyik világban se vagy egyedül - bár Te úgy érezted itt egyedül vagy a való tudója - ami valószínűleg igaz is volt, vagy nem, de ez már mindegy is.

A humorod fog a legjobban hiányozni és az a mindenen átlátó logikád amivel én is élek, ezért találtunk egymásra, ezér tudtunk eszmét cserélni valóban.

Mert én Láttalak Téged, és Te láthattál engem.

Felfogni még nem tudom, hogy többé nem hívsz fel, hogyan is hiszen nálam van a telefonod... De amúgy fel tudsz hívni és remélem meg is teszed. Vártam Rád álmomban, innentől minden éjjel várok rád álmaimban, hogy eljössz és megmondod, mit tegyek és hogyan tovább.

Tudom, akkor jössz majd, mikor készen állok, mikor lehet, mikor már meg tudom hallani és látni amit mondani fogsz. 

Talán nekem is menni kell majd nemsokára, nem tudom, tényleg nem.

Te voltál lélekben a Tisza Tündére,  vizek őre és őrzője, a TUDÓ és LÁTÓ EMBER.

Haragszom magamra, bár szerinted nem kéne, de sajnos ez vele jár, az elmúlással, az elmulasztott hallgatással az elmulasztott szólással és a kihagyott lehetőségekkel - amelyek valóban csak lehetőségek voltak, és nem valódi ‘megkellcsinálni’-lépések. Hiszen ha kellett vón’, lett vón’.

De nem lett.

És most már Te sem vagy itt, hogy ezt milliószor is elmond, vigyázzatok, meneküljetek, bár már nem nagyon van hová, így legalább készüljetek.

Fel, készüljetek fel, arra amire nem lehet, mert nem tudjuk mi várható pontosan, csak hogy változás VAN.

Az eszénkedő írásaidból már nem lesz több, max. amit magamban hallok, de Hangyapörkölt? Tényleg? Na jó, ilyet csak Te tudtál. Megpróbálom meghallani a receptet.

Jut eszembe tegnap épp olvastam a hangyás könyvben, hogy Mexikóban vagy valahol azon a tájon a hangyatojás sütve inyencség, mert mogyoró íze van és édeskés.

Talán egyszer megpróbálom, ahogy azt is olvastam hogy a háború utáni vagy előtt - nem számít,- időkben a szegény családok fejei hangyatojásokat gyűjtöttek kilószám, és vitték eladni és jópiz’vót’az.

Ezután kivel beszélgetek majd? Kivel beszélem meg a világ és a természet dolgait?

Ki lesz az Iránytűm? KI???

Elmentetek mind, TI Tanítóim, Mestereim, és most valóban árva lettem, sokadjára.

Úgy tűnik ez az árvaság a fő minta, ami végigvonul az életemen.

- na most itt biztos mondanál valami elméset és megnyugtatót, de nem vagy itt, nem vagy itt a telefon másik végén, hogy megvígasztalj, és addig eszénkedj, még el nem mosolyodok.

Te ismerted a Föld Népét, a földnépét, és Te értetted a nyelvüket, a nyelvünket.

Elértél a szívükig, de kevesen maradtunk már, szétosztott a tudás és a szív is.

Benned megvolt a szív, az erő és a tudás is, sőt még a kitartás is - kitartóan nyomtad ránk “a tegyük már meg” kényszerét, de mi nem tettük, és amikor igen, akkor is mindig volt egy gáncs, egy vissza-tánc .. lépés.

Nem miattad, miattunk.

Mi nem voltunk olyan erősek, én sem Géza.

Megtaláltuk magunk, mindenki a maga betegségének valódiságát és megtalálhattad volna Te is a gyógymódot, de nem, mert le kellett lépned.

Valóban pofára estél volna? NEM, én ezt nem hiszem. Azok estek pofára akik lehúztak, elítéltek, rombolták a hírneved és a tisztességed. Egyedül kevés voltam ellenük, de nem is az én dolgom, már tudom.

Ahogy Te előbb, most én hordozom tovább a Hagyatékod, és mindazok hagyatékát, akiké hozzám az Őrzőhöz kerül.

Hordozom a tudást, és akinek kell adok belőle, amennyit elbír, akinek nem kell, továbbhaladok mellette és remélem nem lő le érte, vagy nem gyújt fel a és sivatagban nem leszek sült malac, és talán nem leszek vizihulla sem, mert ahhoz ugye víz kéne, ami meg nincs. Kincs, ami nincs.

De mi tudjuk hogy MÉG van - Te és én tudtuk, tudjuk hogy még van, még mindig megoldható.

Csak a folyamatos pazarlás az, ami nem oldható meg mert nem fenntartható.

Mondhatjuk szépen, mondhatjuk hangosan, üvölthetjük a szélbe, hangszóróba, TV-be rádióba, nem hallják.

Akik meghallják, ők még kevesen vannak és parányok, de tudod mit gondolok erről Géza?

Hogy a komposztot is sok-sok parány alakítja táplálékká, amitől egészséges lesz a növény és nőni tud egyáltalán, és a komposztot is sok parány alakítja át olyanná, amitől képes lesz megtartani a vizet.

És amig ez így van, már pedig ez elég régóta van így, addig a sok kicsi képes megtartani az Életet e bolygón, akkor is ha tűzvész vagy árvíz, vagy égzengés és földindulás, vagy fagyhalál az ítélet, vagy mindezek összessége és ráadásként fűszerezve néhány jó kis cunamival pusztító viharral.

Én ezt gondolom Géza, és azt is hogy visszajössz, érzem.

Pihensz most kicsit, rád fér bőven, megszabadulsz a fájdalomtól és visszatérsz, remélem még ezéletben találkozunk újra. Hogy legyen kinek visszaadnom amit megőriztem tőle, hogy annak adhassam oda, aki valóban érteni is fogja, mit adok neki.

Én itt leszek amig BoldogAsszony, AranyAtyácska és a lélekszellem engedi. 

És várni fogod RÁD, rátok, és keresni foglak benneteket hogy újra összeálljon a csapat, erősebben, 

Bocsáss meg hogy csak ennyit tudtam tenni érted, de esküszöm, emire képes voltam mindent megtettem és teszek is.

Nem volt elég a sok-sok erő, ember, barát és a szeretet és anyagi támogatás, hogy megtartsunk egy jó minőségi életben, elfogyott az erőnk. 

Csak egy kis haladékot kértem, de neked már nem volt tovább.

Folyt. Köv.