Fankadeli - elkísér az elfogadó szeretet magyar útján.

 Kedves Barátom!

Fankadelit hallgatok, Csík zenekar elkísért már, most azt indulás fájdalmát oldja a költő rapper - Tőled kaptam Őt is. Ott állok a Korona előtt, ami nekünk TEMPLOM, bárki bármit is mond. A szándék a fontos, a megvalósítás már csak szemtáplálék, a lélek teremtése a vágy és atiszta széndék, aki lát az látja. És ez a fontos, a többi lepereg az Élet szentéjéről.

“Határ többé minket nem választhat el.” “ Köszönöm barárom, hogy itt maradtál” “ egy jó pohár borral melléd leülök”

Itt vagy velem a lelkemben, körülölelsz, érzem a jelenléted. Érzem azt az erőt, amit elhoztál, érzem azt a valakit, aki Te voltál testbe szorítva, most végre kinyújtozhattál, végre megmutathatod valód, lényed, már nem korlátoz a forma, sem a tér. Szabad vagy, végre. 

Hiányzik a fizikai jelenlét, hiány marad sokáig, de itt maradtak szavaid, itt maradtak az elültetett mondatok. Itt maradnak a cselekvő nem gond, gondolatok. 

Te mindenkit barátként fogadó és élő EMBER.

Adtál, adtál és adtál, és mi láttuk, hogy az embereknek ez annyira új, hogy nem vársz érte semmit, láttam ahogy kihasználnak, ahogy beindult a “híres ember turizmus”. Ott ültünk a padon és beszélgettünk, modtam, hogy ezt tán nem kéne hagynod, de te azt mondtad, miért ne, ha ettől lesz boldog, aki a sokadik tölgyfacsemetét tépi ki a földből, és viszi haza, hogy az Tőled van... Ha ez teszi boldoggá és ez vezeti rá hogy ültessen, akkor hadd tegye. Nem sajnáltad. Elfogadtad.

Azt mondtad, csak egyet szeretnél, hogy kifejezzék a hálát, azért amit kaptak, nincs más amit szeretnél, csak hogy megköszönjék. Én megtettem, többször is, neked is, az “üvöltő vadak előtt puszta kézzel kiállva” is. 

Aztán azt mondtad, már ez sem kell, nem kell, hogy hálásak legyenek, csak induljanak.

Megetették sokan, és még többen fogják, tudom, látom, láttuk.

Leléptél, átkeltél, menned kellett, én tudom. Igen, TUDOM. Átok vagy áldás ez, mindegy, VAN.

Elfogadni tudom már csak, elküldeni, tagadni nem lehet, próbáltam.

A magyar nyelve a szeretet, de ezt nem értik a mai emberek. Sem a magyarok, sem mások.

A szeretet az ELFOGADÁS - ezt jobban értik. Elfogadás nélkül nincs öröm érzés, hogy láthatlak, tudom milyen vagy, tudom mik a viselt dolgaid, és tudom miket mondtam azokról, és ezeket veled megbeszéltem, mindet, nem maradtak kérdések. És én elfogadtalak.

Fájt, mikor arra használták halálod, hogy elmondjanak félelemkeltő mondatokat, amik nem is rólad szóltak, Tudom Te sose tettél volna így senkivel. Már nem szólhatsz, bármit is felrónak és ez nem jó való. Ésszel nem érthető a szív. 

A szívem szűrőjén csak az örök igazság jut át. Akinek nincs szíve, bármit megtehet. S ha a szív szűrőjének hiányát észleli a szívember, visszavonul a bölcs csendbe. Hallgatnom kelle talán, mégis ez a 2 sor még gyermeki igazságérzetemhez szükséges, hogy “ne maradjon már szó nélkül a méltatlanság...” bocsásd meg ezt nekem, kérlek.

Te reményt és HIT-et adtál és szerettél. Mindenkit, válogatás nélkül elfogadtál, úgy, ahogy van. Tudtad: “mindenki másképp hülye”.

Ennél nagyobb ajándék csak az IDŐ, amit nekünk adtál. 

Pofoztál ez igaz, lelkileg, hogy mozdíts, néha fájt, de pontosan ezzel érted el, hogy a legnagyobb félelmével szembenézhessen az embernek gyermeke.

Istenek vagyunk szárnyak nélkül, néha mégis repülhetünk, és Te olyat nyújtottál a tálcádon, amiben volt muníció a repüléshez. És mi ezt szeretettük, bármi áron. Hol közelebb hol távolabb.

Félelmetes volt, elvarázsolt, de mindig kiugrasztotta a nyuszit a bizonyos kalapból. ...és a nyuszit nem ette meg a farkas, csak szabaddá válhatott végre. Békével tovább ugra-bugrált a zöld mezei boldogságba.

Köszönöm Barátom, mindenkit kebledre ölelő BARÁT-EMBER. 

Mesterem küldött hozzád, mint Jó barátja, hogy Te majd meggyógyítasz engem és segíteni fogsz, és igaza volt. Ő bízott Benned, és ezért én is bíztam Benned. Aztán már magad és magam miatt bíztam Benned és lassan magamban is végre. Megkerested nekem a legjobb akadályokat és a legjobb embergyógyítókat, és ki is képeztél, hogy azzá válhassak én is, találjam meg azt, amivel én tudok gyógyulásban segíteni másokat. 

Olyan élményeket adtál megszámlálhatatlan embernek, amire maguktól sose vállalkoztak volna. Te voltál a gyújtózsinór, és meggyújtottad a végét, hogy az emberben robbanjon az emlék, a fájdalom, a tévhit, a tév, táv, a több. 

És robbant.

És sok-sok nő és férfi is nőtt, sok-sok fájdalom nőtt, és kinőtt, és termésével ajándékozta meg a kertÉSZeit.

Kertészeket tanítottál, mestereknek teret és időt adtál. 

Azt kérted a jót lássuk inkább, mint a hibákat. 

Bocsáss meg azoknak, akik erre még nem képesek, én szeretem a hibáid, szeretem a roncsokat, mert nélkülük nem juthattál volna oda, hogy megadd nekem azt, amivel tovább tudok menni és szárnyalhatok szárnyak nélkül. A roncsaid nélkül más lennék, mások lennénk, sérüléseink örökre a mélyben maradtak volna és nem éled bennünk a bátorságnak fénye. A roncsaid nélkül durva csapdákba sétáltunk volna sokan, így tanulhattunk tapasztalásaidból, sok-sok hullot gyümölcsöt kiválasztva tálcádról okulásunkra. 

Ott a Veleméri Templomban, a Turulnál, a Balatonon, az elültetett de levágott fák emlékében a szívemben és a lelkemben és az elmémben is velem leszel örökre, ahogy velem voltál akkor is mikor még nem emlékeztem rád. A szívemben örökké ott leszel velem, ha akarod, úgy ahogy VAGY, olyannak, amilyennek te szeretnéd látni magad bennem. ELFOGADLAK, szeretlek, örömmel ölellek majd újra magamhoz. Érezni fogjuk.

Indulj el egy úton, én is egy másikon. Hol egymást találjuk egymással “táncoljunk”.

Felemeltél, teret s időt adtál, magadból millió virágot fakasztottál.

Fájdalom áldás volt, sok-sok mosolyt és örömöt adtál.

Köszönöm Barátom, most kisajhátítom a búcsúm, mert ez az enyém, Tőlem Neked, és tudom, mindenkiét kebledre öleled, ahogy akkor ott MAGFALVÁN, sose felejtem el.

Csoda voltál, az is maradsz egy felhőkön pöfékelő, vicces bölcs bátor FarkAngyal.

Ugye tudod mi a mese vége? Nőként látod majd, és éled meg a világot. És amikor lesz egy nő aki igazán elfogad mehetsz majd békével a mennybe. .- és ez lesz a Te Lányod.

Meglátod a szemében a Világod.

Köszönöm a Karácsonyt - életem legszomorúbb, mégis legKarácsonyabbját. Családtag lehettem, nagynéni, rokon. Megmutattad milyen lenne ha. 

Köszönöm a közös útazást, köszönöm, hogy megmutattad milyen az igazi türelem, köszönöm hogy elfogadtál úgy ahogy vagyok. Köszönöm, hogy felemeltél, köszönöm hogy lehetőséget adtál. Köszönöm, hogy megérthettem, mi az, amit nem akarok. Köszönöm, hogy bármikor mehettem, köszönöm a bizalmad, az őszinte válaszaidat, és köszönöm a pofon kérdéseket. Köszönöm, hogy életre pofoztál, és nem csak engem.

Köszönöm neked minden kapcsolatom, mit indítottál, Gézát, Kicsit, Ildikót, Jánoshalmát, az egész csapatot. Emese álmát. Köszönöm Kovácsszénáját, Köszönöm a Forrást, hogy visszavezettél oda, hol otthon érezhettem magam, hogy megérezhettem az Otthon illatát, az otthoni tücskök dallamát, az éj cigiillatú fájdalmát. Apám illatát. Köszönöm neked Barátom, hogy nem hagytál, hogy rángattál, hogy kérdeztél, hogy hallgattál rám, hogy meghallgttál, és elfogadtad amit adtam, adni tudtam.

Köszönöm.

Örökké hálás vagyok, bízom benne hogy lesz még olyan, hogy BOLDOG VILÁGBAN - boldog örömben együtt iszunk majd pöfékelve a KERTben almabort inhalálunk, s mindenkinek megbocsátunk.

Köszönöm, hogy MOST is teszed a dolgod, és öszekötsz álmokat, embereket itt a Földön, általad leszünk közös-ÉG, mert megtaláljuk a KÖZÖS-HIT és SZELLEM cselekvő közös valóságát.

BOLDOGASSZONY és a JÓ-ISTEN fogad keblére ma, Imáimban kérem és teremtem, hogy tested szervesen illeszkedhessen a földbe minek megváltásán oly sokat dolgoztál - kérem a talajparányokat előbb találjanak rád, minthogy a levegőtlen térben tested méreggé válhatna a bomlás embertelen oltárán. 

Szerves életed szervest tápláljon, legyen új Életnek egészséges talaja. 

Történjen csoda! Legyen szerves átalakulás ott, hol a természet törvényei alapján csak szervetlen lehetne.

Szeretettel:

A Leánka