A halál büdös, az Élet Jó illatú

Emlékszem a hamvasztóban a halál szagára. A bomló test átható szádba kúszó kimoshatatlan ízére.
Ilyen minden gennyes seb, vagy levedző rákos daganat.
Vajon mi a nehezebb? ezekkel élni, vagy elengedni az életet annak ellenére hogy a halál bűzös leheletét szagolod egész nap.

Láttam a halált, többször is. Érzetem testközelből. Mindig ugyanaz, küzdelem, kifáradás, elgyötört várakozás - mikor lesz már vége, inkább legyen vége, csak ne tovább a szenvedés. Végül egy utolsó könnyebbedés a végső elengedés előtt, amikor felcsillan a remény, mégis maradhat, talán meggyógyul, talán kicsusszan a szorításból s megmarad az életnek. Ezután jön a utolsó hang és az utolsó levegő.
Halk kiáltás ez: "itt voltam, elmegyek, viszlát világ." A test elernyed, vége a fájdalomnak. Egy végtelen pillanatra megáll a csend, és tiszteleg az Élet előtt.

Barátaimnak, akik voltak, velem voltak, ÉLTEK!, örömet adtak, remélem igaz érzéseket kaptak, fényt és mosolyt hoztak ez életünkbe. A szívemben örökké éltek, MIND.

Talán az ember akkor megy át, amikor már többen vannak odaát akik várják, mint akik ideát maradtak...