A remény hal meg utoljára?
Így mondják, filmekben, könyvekben, az életben.
De nem. A reményeim kb 8 hete halottak, mégis élek, vagy mi.
Legalább is levegőt venni tudok.
Néha menni is, sőt tegnap még kiszúrófűrészeltem is. Igaz utálni jegelni kellett volna a kezem, de kibirtam.
1 éve a bevételem nulla egész nulla tized, semmilyen bér vagy jövedelem tipusú bevételezett összeg.
13 éve vagyok beteg nagyjából, de lehet hogy több, csak a stressz a non-stop stressz, akkor érte el azt a szintet amikor robban a bomba, vagy legalább is bontogatta robbanó gombafelhőit. Mert nem egy volt neki. Olyan alattomosan a kertek alatt jött mint egy kúszó, simuló fing.
Sose volt időm pinenni, vagy feldolgozni semmit, jöttek dolgok és történtek és én csak csináltam.
Most ez egy olyan megálló, hogy nem igazán térek magamhoz.
Hol vagyok, hogy kerültem ide, és egyáltalán ki vagyok én?
Kinek kéne lennem, ha az lettem volna aki akartam?
Akartam én egyáltalán valamilyen lenni?
Megfelelni akartam persze, de ezentúl volt néhány álmom, talán, olyan álmodozás szerű.
Sose volt olyan hogy én MÁS akarok lenni. Ez sikerült. Annyira más lettem, hogy most már egy UFO se ismerne fel emberként. :D
UFO se vagyok, de ember sem.
Valami létező forma, már persze ha ez a világ a valódi és nem csak egy másolat, vagy egy nagy agy belsejében vagyunk kicsiny parányok...
Szóva a remény halott, én élek. Van még bár befejezendő dolgom, van még egy néhány elmondandóm. Aztán remélem végre letehetem a lantot, mert bár élni nagyon-nagyon jó dolog, a millió kis örömmel a napodban, de van a szenvedésnek és a megélt fájdalomnak és veszteségnek az a sajátfoka (mindenkinél máshol) amikor a lélek - ha van ilyen - azt mondja “ELÉG.”, “ITT A VÉGE”
És ezt nem kiáltja, csak halkan, mint ahogy a tej kibuggyan a mohón ivó csecsemő ajkain, csak úgy magától kiszalad. És Isten jó-vá hagyja, mert tudja, hogy valóban ITT a VÉGE.
Megéltem amit tudtam, ez most így lett. Sokat fejlődtam, tanultam. Nem érzem úgy hogy erősen kéne küzdenem. Mert miért is? Lehet hogy nem jövök ide többet? És? Egy csomó hely van ahova nem negyek többet. Már csak azért sem mert lerombolták, átéptik, kivágják, leég és felnégyelik, felrobbantják, széthordják, elhazudják és betemetik.
Szóval, így se, úgy se marad meg.
Csak a kibaszott változás örök. Élj Te a folytonos változásban. Dögölj meg smaci!
Vannak akik azért születnek hogy rokkantan is boldogok legyenek, vannak akik a betegség által bölcsülnek, tanulnak, vannak akik óriási traumákból állnak fel és alkotnak valami nagyot, de mondok valamit, - nem érdekel, már nem. Ők nem én vagyok és Te nem én vagy.
Szóval nem kell olvasnod, hiszen mit adhatok neked? A saját életemről alkotott kémről leírt véleményem és benyomásaim. Mire mész vele? Hasonló? Talán. És? Együttérzel? Neked talán jó, én semmit se érzek belőle. És ha éreznék is mire lenne az jó?
Szóval több mindennek is itt van a VÉGE. (Egyenlőre, a folyatatásan, lehet hogy valamikor elgondolkodok, és konkrétan leszaom, hogy másoknak ez m-es. Nem K-s. :D :D :D
De nem. A reményeim kb 8 hete halottak, mégis élek, vagy mi.
Legalább is levegőt venni tudok.
Néha menni is, sőt tegnap még kiszúrófűrészeltem is. Igaz utálni jegelni kellett volna a kezem, de kibirtam.
1 éve a bevételem nulla egész nulla tized, semmilyen bér vagy jövedelem tipusú bevételezett összeg.
13 éve vagyok beteg nagyjából, de lehet hogy több, csak a stressz a non-stop stressz, akkor érte el azt a szintet amikor robban a bomba, vagy legalább is bontogatta robbanó gombafelhőit. Mert nem egy volt neki. Olyan alattomosan a kertek alatt jött mint egy kúszó, simuló fing.
Sose volt időm pinenni, vagy feldolgozni semmit, jöttek dolgok és történtek és én csak csináltam.
Most ez egy olyan megálló, hogy nem igazán térek magamhoz.
Hol vagyok, hogy kerültem ide, és egyáltalán ki vagyok én?
Kinek kéne lennem, ha az lettem volna aki akartam?
Akartam én egyáltalán valamilyen lenni?
Megfelelni akartam persze, de ezentúl volt néhány álmom, talán, olyan álmodozás szerű.
Sose volt olyan hogy én MÁS akarok lenni. Ez sikerült. Annyira más lettem, hogy most már egy UFO se ismerne fel emberként. :D
UFO se vagyok, de ember sem.
Valami létező forma, már persze ha ez a világ a valódi és nem csak egy másolat, vagy egy nagy agy belsejében vagyunk kicsiny parányok...
Szóva a remény halott, én élek. Van még bár befejezendő dolgom, van még egy néhány elmondandóm. Aztán remélem végre letehetem a lantot, mert bár élni nagyon-nagyon jó dolog, a millió kis örömmel a napodban, de van a szenvedésnek és a megélt fájdalomnak és veszteségnek az a sajátfoka (mindenkinél máshol) amikor a lélek - ha van ilyen - azt mondja “ELÉG.”, “ITT A VÉGE”
És ezt nem kiáltja, csak halkan, mint ahogy a tej kibuggyan a mohón ivó csecsemő ajkain, csak úgy magától kiszalad. És Isten jó-vá hagyja, mert tudja, hogy valóban ITT a VÉGE.
Megéltem amit tudtam, ez most így lett. Sokat fejlődtam, tanultam. Nem érzem úgy hogy erősen kéne küzdenem. Mert miért is? Lehet hogy nem jövök ide többet? És? Egy csomó hely van ahova nem negyek többet. Már csak azért sem mert lerombolták, átéptik, kivágják, leég és felnégyelik, felrobbantják, széthordják, elhazudják és betemetik.
Szóval, így se, úgy se marad meg.
Csak a kibaszott változás örök. Élj Te a folytonos változásban. Dögölj meg smaci!
Vannak akik azért születnek hogy rokkantan is boldogok legyenek, vannak akik a betegség által bölcsülnek, tanulnak, vannak akik óriási traumákból állnak fel és alkotnak valami nagyot, de mondok valamit, - nem érdekel, már nem. Ők nem én vagyok és Te nem én vagy.
Szóval nem kell olvasnod, hiszen mit adhatok neked? A saját életemről alkotott kémről leírt véleményem és benyomásaim. Mire mész vele? Hasonló? Talán. És? Együttérzel? Neked talán jó, én semmit se érzek belőle. És ha éreznék is mire lenne az jó?
Szóval több mindennek is itt van a VÉGE. (Egyenlőre, a folyatatásan, lehet hogy valamikor elgondolkodok, és konkrétan leszaom, hogy másoknak ez m-es. Nem K-s. :D :D :D
Megjegyzések
Megjegyzés küldése